Tegyük fel, hogy Orbán Viktornak száz százalékban igaza van, és teljesen érvényes a kínai Sinopharm és az orosz Szputnyik V vakcinára, amit mond: „Mindegy, hogy a macska fekete vagy fehér, csak fogja meg az egeret.” Csakhogy könnyen lehet, hogy a vakcina valóban szuper, be is oltanak vele, de nyáron, a nagy nyitások után mégsem engednek majd be oda, ahová épp utazni akarok.
Hazugsággal vádolta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert csütörtökön a szocialista Ujhelyi István, aki megerősítette korábbi állítását: a magyar kormány úgy kifogásolja a koronavírus elleni vakcinák uniós beszerzését, hogy maga is aktív része volt a folyamatnak.
Azonos szituációkban az emberek többféleképpen gondolkodnak és cselekednek, ez megnehezíti vagy éppen lehetetlenné teszi annak megítélését, hogy mi is az igazán jó és mi a rossz. A politika világára ez hatványozottan igaz. Mivel a politikai cselekvések és döntések nem csupán a döntésben résztvevők és azok közvetlen környezetének életét befolyásolják, hanem egy ország lakosságának életére is hatással vannak.
Lakner Zoltán gyanúja szerint akkor fog megérkezni a kétmillió adag orosz vakcina, amikor az európai vakcinabeszerzés is felgyorsul. Viszont a kormány addig is fenntartja a Brüsszel elleni narratívát és folytatja a tíz éve tartó geopolitikai súlypontáthelyezést Oroszország felé.
Botrány robbant ki Ausztiában a koronavírus elleni oltások beadása körül, Sebastian Kurz kancellár a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva szerdán megengedhetetlennek nevezte, hogy polgármesterek és feleségeik, illetve helyi prominens személyiségek soron kívül jutottak hozzá a vakcinához.
Orbán Viktornak semmi más nem számít, csak a 2022-es győzelem. Járvány ide, emberek oda, önkormányzatok amoda, az a lényeg, hogy az ellenfeleit megfossza minden cselekvési lehetőségtől – mondta Kéri László politológus
2020-ban a világon mindenhol a világjárvány határozta meg az egészségügyben dolgozók mindennapjait, kivéve Magyarországon, ahol a pandémia jelentette kihívásoknál sokkal nagyobb megrázkódtatásokat okoztak az év végére időzített kormányzati döntések.
Gulyás Gergely az atv.hu-nak adott szilveszteri nagyinterjújában azt mondta, a magyar kormány a garancia, hogy Brüsszel ne válhasson Moszkvává, és ma is az EU-csatlakozásra szavazna, nem lesz előrehozott választás. Szerinte Brüsszelben és az amerikai demokratáknál pezsgővel koccintanának, ha a jelenlegi kormány elveszítené a 2022-es választást. A kancelláriaminiszter szerint a Fidesz ma magabiztosan nyerne az ellenzék előtt, Soros ténykedése pedig elsősorban “nemzetbiztonsági kérdés”.
Orbán Viktor politikája a téves út címmel közölt írást a Welt am Sonntag című konzervatív német vasárnapi lap Manfer Webertől, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti (EP) frakcióvezetőjétől a magyar miniszterelnökkel a lap előző, egy héttel ezelőtti számában közölt interjúval kapcsolatban.