A Babeș-Bolyai Tudományegyetem Magyar Biológiai és Ökológiai Intézete a közösségi médián üdvözli, hogy munkatársai egy jelentős nemzetközileg elismert tudományos szaklapban közöltek egy tanulmányt, amelyben empirikus kutatások eredményeivel cáfolták azt a bevett elméleti álláspontot, mi szerint a társas élőlények lassabban és később öregednének.
Mindenki számára elérhető, látványos térképeken mutatják be a leggyakoribb hazai özönnövények előfordulását a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága szerdán az MTI-t.
Sikerült függőlegesen leszállnia a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat Mars-utazásra tervezett kísérleti űrhajójának, azonban landolás után nyolc perccel felrobbant, akárcsak a korábbi két prototípus a leszállás pillanatában.
A Pfizer-BioNTech és a Moderna oltóanyagában is használatos RNS alapú technológia segítségével hatásos vakcinát sikerült megalkotni a malária ellen, amely minden évben az egyik elsőszámú halálozási ok világszerte.
Hamarosan három űrszonda éri el a Marsot: az Egyesült Arab Emirátusok űrszondája kedden érkezik a vörös bolygóhoz, a kínai űrszonda 24 órával később áll orbitális pályára, a NASA marsjárója, a Perseverance (Kitartás) pedig február 18-án landol.
A Politikatörténeti Intézet a budai Várba, Borsos Miklós szobrászművész egykori lakásába költözik, amivel tönkre fogja tenni azt - erről Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára írt Facebook-oldalán hétfőn.
Még mindig száz másodperccel áll éjfél előtt a végítélet képzeletbeli órája 2020 után, amelyet tönkretett a koronavírus-járvány, valamint a nukleáris háború kockázatától és a klímaváltozástól való félelem - közölte szerdán az Atomtudósok Bulletinje (BAS) online sajtótájékoztatón.
A világ leghatalmasabb fáit dokumentálja egy tasmániai fotós-ökológus csapat. Küldetésük célja, hogy megörökítsék az utókornak a különleges faóriásokat, még mielőtt az erdőirtás vagy más emberi beavatkozás elpusztítaná őket, adta hírül a Popular Science.
Az emberi civilizáció jövője kétségkívül nehéznek ígérkezik a nem megújuló energiaforrások folyamatos fogyása miatt, ezért a távoli jövőben olyan megoldás után kell majd néznünk, amellyel az idők végezetéig biztosíthatjuk a szükséges utánpótlást.
Tömeges fajkihalásra és klímaválságra figyelmeztettek a világ vezető kutatói. Legújabb jelentésükben arra hívták fel a figyelmet, hogy a világ nem képes felfogni a biodiverzitás elvesztése és az éghajlati zavarok okozta veszélyek mértékét - írja az MTI.