Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az európai védelmi kiadások megduplázásért emelt szót az Ouest-France francia regionális lap internetes oldalán szombat este megjelent interjúban, miután meglátása szerint az Ukrajna ellen indított orosz támadás következő célpontja a balti államok, Lengyelország, Finnország vagy az Európai Unió más keleti államai lehetnek.
Az Egyesült Államok szükség esetén készen áll arra, hogy kimenekítse Volodimir Zelenszkijt, nehogy az ukrán elnökkel végezzenek az oroszok, a politikus azonban nem akarja elhagyni sem Kijevet, sem Ukrajnát – írja a Népszava
Már biztonságban van az a 35 személy, akiket a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szervezésében evakuációs akció keretében menekítenek ki Ukrajnából - mondta el Szijjártó Péter miniszter szombaton este Facebook-videójában.
Az ukrajnai orosz hadművelet kezdete óta már százezren érkeztek Ukrajnából Lengyelországba, csak pénteken 50 ezren keltek át a határon - közölte Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes a szombati sajtóértekezletén.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati Twitter-bejegyzésében felszólította az Európai Uniót, hogy nyújtson konkrét perspektívát Ukrajnának az EU-tagság elnyerésére, ezzel támogassa az orosz támadás sújtotta országát.
Az orosz erők szombaton elfoglalták a délkelet-ukrajnai Melitopol városát, miközben Moszkva összehangolt cirkálórakéta- és tüzérségi támadásokat mért több városra, köztük a fővárosra, Kijevre. Az ukrán védelmi minisztérium jelentése szerint az orosz hadsereg Grad-rakétákkal csapást mért egy menekültkonvojra is. - írja a Napi.hu
Az Ukrajnában zajló háború elől menekülő, és annak következményeitől szenvedő emberek támogatását kéri felhívásában a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, Kozma Imre atya és a köztársasági elnök felesége, Herczegh Anita, a szervezet jószolgálati nagykövete - közölte a szolgálat az MTI-vel szombaton.
Bár korábban Ukraja NATO-tagságát is támogatta, illetve magyar katonák vagy fegyverek Ukrajnába küldését is elképzelhetőnek tartotta, az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje mai posztja szerint tartanunk kell magunkat a NATO-állásponthoz. - írja az infostart.hu
Az ukrajnai helyzetre hivatkozva törvénymódosítások egész sorát tartalmazó csomagot fogadott el a szlovák parlament péntek éjszakába nyúló ülésén a kormány javaslata alapján. A módosítások egyebek mellett egy menekülthullám okán is lehetővé teszik majd a rendkívüli helyzet bevezetését, illetve az is lehetővé válik, hogy a nemzetbiztonsági hivatal (NBÚ) blokkolja az általuk dezinformációt terjesztőnek minősített internetes oldalakat.
Péntek estére több ukrán nagyváros körül is heves harcok alakultak ki. Kiev, Szumi és Herszon térségében dúlnak a legdurvább csaták, de harcolnak Harkov, Mariupol és Melitopol körül is. A Kiev melletti Hosztomel repteret pedig visszafoglalták az orosz deszantosok. - írja a Portfolio.hu
A világ Oroszországot és Fehéroroszországot is felelősségre fogja vonni tetteikért. Felszólítjuk az összes államot, hogy fenntartás nélkül ítéljék el az Ukrajna elleni lelkiismeretlen támadást. Senkit sem szabad becsapni az orosz kormány hazugságáradatával - hívták fel a figyelmet közös nyilatkozatukban a NATO-tagállamok vezetői pénteken. - írja a Napi.hu
Ukrajna a semlegességről és megfelelő biztonsági garanciákról is hajlandó lehet tárgyalni Oroszországgal - jelentette a TASZSZ orosz hírügynükség Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kabinetfőnökének tanácsadójára, Mihajlo Podoljakra hivatkozva, aki az Unian ukrán hírügynökségnek nyilatkozott.
Kijev több irányból is támadás alatt áll - jelentette szombat hajnalban az amerikai Fox televízió hírcsatornája, a brit Sky News pedig arról adott hírt, hogy Kazahsztán nem hajlandó katonákat küldeni Moszkva segítségére.