Microsoft feltűnően nagy kedvezménnyel adott el szoftvert, például az Office irodai programcsomagot kisebb vállalatoknak, azok pedig ugyanezeket a termékeket jóval nagyobb áron biztosították a magyar kormányzati intézmények részére – ennek gyanúja fogalmazódott meg egyre erősebben az elmúlt hónapok során.
Bekérették a pretoriai külügyminisztériumba csütörtökön Jessye Lapennt, az Egyesült Államok nagykövetségének ügyvivőjét, tiltakozásul az amerikai elnök Twitter-bejegyzése miatt, amelyben a dél-afrikai kormány földosztási politikáját kifogásolta – közölte a Reuters brit hírügynökség az ügyre rálátással bíró egyik tisztségviselőre hivatkozva. - írja a maszol.ro.
Az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet (SEC) is vizsgálja, hogy a Microsoft 2013-2014-ben korrupciós ügyletekbe keveredett-e Magyarországon – tudta meg a Wall Street Journal. - írja a varosikurir.hu.
Donald Trump amerikai elnök tagadja, hogy megsértette a kampányfinanszírozásra vonatkozó jogszabályokat, s azt mondja, hogy nem a választási kampányra szánt pénzekből vásárolták meg annak a két nőnek a hallgatását, akik azt állították, hogy viszonyuk volt vele. - írja a varosikurir.hu.
Michael Cohen ügyvéd vallomása valószínűleg az eddigi legrosszabb dolog, amivel Donald Trumpnak szembesülnie kell elnökként - jelentette ki Michael Caputo, Trump korábbi tanácsadója a Politico című lapnak nyilatkozva.
Az amerikai Pennsylvania államban az elmúlt 70 évben több mint 300 katolikus pap követett el szexuális visszaéléseket, áldozataik száma meghaladja az ezret - állapítja meg jelentésében Josh Shapiro pennsylvaniai főállamügyész, aki egy keddi sajtóértekezletén hozta nyilvánosságra a dokumentumot.
A Mexikói-öböl mentén lévő floridai partok strandjai üresen tátonganak, az utcákon és az éttermekben alig látni embereket, a televíziók tudósításai szerint mindenütt átható bűz terjeng, a parton döglött halak garmadája látható.
Nem is gondolnánk, de pár napja csak a véletlenen múlt, hogy valóban vége legyen a világnak. Az amerikai hadsereg rakétavédelmi rendszere, ami szemmel tartja a Földön kilőtt összes ballisztikus rakéta irányát és sebességét, majdnem válaszcsapást indított az USA nukleáris arzenáljával egy rosszkor, rossz helyen felbukkant meteorit miatt...
Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok (1,5-2 Celsius-fokos felmelegedés) között tartani - figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.
Humanitárius ügyekben közvetítő különmegbízott lesz Oroszország és az Egyesült Államok között Steven Seagal volt hollywoodi akciófilm-hős és harcművész - közölte a hétvégén az orosz külügyminisztérium.
Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére - jelentette be Sonny Perdue mezőgazdasági miniszter kedden egy telekonferencián.
Volt diplomaták levélben kérték Mike Pompeo amerikai külügyminisztert, hogy ne szüntesse meg a tárca menekültekkel foglalkozó részlegét - adta hírül a Politico című lap internetes kiadása hétfőn.
Donald Trump amerikai elnök az árfolyamok manipulálásával vádolta meg az Európai Uniót és Kínát pénteki Twitter-bejegyzéseiben, egy interjúban pedig az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatemelési politikáját kritizálta.