Új otthonát rendezné be, vagy épp azon gondolkodik, hogy egy régi készülékét egy újabb modellre cserélne? Cikkünkben bemutatjuk, melyek a leghasznosabb háztartási készülékek, valamint tanácsot adunk, hogy mire érdemes odafigyelni az új gép vásárlása során, hogy hosszú éveken át elégedett legyen előnyeivel. A kínálat szinte végtelen, így van miből válogatni.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerint az élelmiszerek novemberben éves alapon 43,8 százalékkal drágultak, ami brutálisan soknak számít. Mégis vannak olyanok, akik azt mondják: árstopok ide vagy oda, az ő bevásárlásaik ára még ennél is jobban emelkedett.
A boltok polcain folyamatosan tapasztaljuk a termékek drágulását. Nagy nevű és múltú éttermek, cukrászdák zárnak be, mert az egyre emelkedő inflációval szemben nincs más megoldási lehetőségük. A mostani helyzet senkinek sem egyszerű, minden megváltozik, és ebbe erősen beletartoznak a vásárlási szokások is.
Nem csak otthonaink, szociális intézményeink, irodáink energiaszámlái nőhetnek meg markánsan az ősszel és télen, de nagy kérdés az is, mi lesz az üzletek, bevásárlóközpontok fűtésével. Ha a bérbeadók az emelkedő költségek miatt felemelik a bérleti díjakat, azt vajon a vevők fogják megfizetni, vagy létezik más megoldás is? Ilyen infláció mellett lesz egyáltalán pénze az embereknek plázákban vásárolni?
Az élelmiszerárak drágulása miatt rengeteg magyar háztartás kényszerül arra, hogy faragjon a kiadásain a boltokban. A nehéz gazdasági helyzet és az infláció miatt további áremelkedésre lehet számítani, a Portfolio most előrevetítette, hogy változhat a vásárlási attitűd idehaza.
A kormány egyelőre nem hosszabbított a két hét múlva lejáró árbefagyasztáson, ezért felvásárlási hullám kezdődött az üzletekben a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete szerint. Egyes számítások szerint 20-30 százalékkal drágulhatnak a maximált árú élelmiszerek, ha kivezetik az árstopot.
Tíz év alatt több mint duplájára nőtt a magyar átlagbér, de még ez is kevés volt ahhoz, hogy a vevők lépést tudjanak tartani az ingatlanárak emelkedésével. A Bank360.hu kiszámolta, hány négyzetméterre volt elég egyhavi kereset idén januárban, tíz éve és 2002-ben.
A Policy Agenda elemzésében azt vizsgálta meg, hogy a kormány által a 6+1 termékkörben bejelentett maximalizált árazás, milyen megtakarítást jelent egyes társadalmi csoportok esetében. A fogyasztási adatok, és a KSH által mért havi árak alapján az intézkedés kb. 250 forintos egy főre jutó megtakarítást jelenthet egy családnak.
Több mint három évvel ezelőtti piacra lépését követően ismét bankot vásárol az OTP Bank Albániában. Az Alpha Bank Albánia megvásárlásával a tranzakció zárást követően a mérlegfőösszeg szerint ötödik, ügyfélhitel-állomány alapján pedig második legnagyobb piaci szereplővé válhat az OTP Csoport albán operációja.
Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.