Mind álmaink ingatlanára vágyunk, ahol otthon érezhetjük magunkat! Sokfélék vagyunk azonban a tekintetben, hogy milyen utat választunk az új, vágyott lakás vagy családi ház elérésének érdekében, a szükséges pénzügyi forrás előteremtésében.
Ma van a Black Friday, amely eredetileg az amerikai Hálaadás napját követő leértékelések napja volt, amely onnan kapta a nevét, hogy a kereskedők ekkor vagy ekkortájt kezdtek el kijönni a pirosból (azaz az évre vetített veszteségből). - írja a hafr.blog.hu.
Az új futószalagos platform növeli a termelékenységet és gyorsítja a raktári munkát. A 21 000 négyzetméteres logisztikai központ jelenleg a termékek 70 százalékát tárolja, de a tervek szerint ez egy éven belül 90 százalékra nő majd.
A PSD2 irányelvek még meg sem jelentek, mikor a MagNet Bank tavaly már megnyitotta API-ját első Fintech partnere, a Számlázz.hu felé. A KKV piacon egyedülálló, számlapárosítást automatizáló Autokassza után, most a pénzügyi tudatosság növelése a cél a frissen startolt Koin együttműködéssel.
Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A Pékszövetség, a Nébihhel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Földművelésügyi Minisztériummal közösen tartott sajtótájékoztatót, aminek a lényege az volt, hogy a magyar vásárlók ne az albán pékségekben vásároljanak, hanem a magyarokban. - írja a penzcentrum.hu.
Fillérekért árulja a csúcsbort az Aldi, a 2016-os évjáratú Exquisite Collection Côtes De Provence ezüstérmes lett az International Wine Challenge nemzetközi borversenyen, a borok "Oscar gáláján". Egy palack kevesebb, mint kétezer forintba kerül. - írja a penzcentrum.hu.
Egy több mint ezer négyzetméteres, Városligethez közeli villát vásárolt meg 600 millió forintért a Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKTKK) – tudta meg a HVG. - írja a 24.hu.
A 168 óra egyelőre nem jutott az Origo sorsára – igaz, a rejtélyes új tulajdonos, ha úri kedve úgy tartja, most már akár a komplett szerkesztőséget is lecserélheti - írja az Átlátszó.
A jelek szerint bomba üzletet csinált egy luxemburgi tulajdonú magáncég, amely értesüléseink szerint körülbelül ötszörös áron adta tovább a magyar államnak a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázst, mint amennyiért maga hozzájutott - írja az MNO.hu.