Távol tartják a külföldön dolgozó magyarokat a jövő évi szavazástól?
Alig lesz idejük regisztrálni a külföldön dolgozóknak a választásra és persze levélben nem szavazhatnak. - írja a gepnarancs.hu.
Miközben már csaknem 300 ezer külhoni magyar szerepel a választási névjegyzékben, és regisztrációjuk a választás előtti 15. napig folyamatos, a külföldön dolgozó – azaz magyarországi lakcímmel rendelkező, de a szavazás napján nem Magyarországon lévő – magyarok regisztrációja legkorábban január 8-án kezdődhet meg.
Sőt az sem kizárt, hogy ez utóbbi csoport tagjainak akár március közepéig kell várniuk, hogy bekerüljenek a számukra választási részvételt lehetővé tévő külképviseleti névjegyzékbe
Különösen érdekes a külföldön dolgozók ilyen szempontból (is) hátrányos helyzete: egy részük a kormánnyal elégedetlen, így voksaikra – legalábbis részben – számíthat az ellenzék.
A külhoniak viszont – akik bármikor bekerülhetnek a levélben szavazók névjegyzékébe és tíz évig maradnak benne (sokszor elhalálozásuk után is érvényes szavazókként) – jóval nagyobb arányban, mintegy 95 százalékban a Fideszt támogatják. A kormány vélhetőleg épp emiatt nemrég kampányt is indított azért, hogy lehetőleg minél többen regisztráljanak közülük már most.
Miközben a magyarországi lakcímű és itthon is szavazó választópolgárok automatikusan bekerülnek a névjegyzékbe, így szavazhatnak is, a külföldön dolgozó magyaroknak – ha van magyarországi lakcímük – minden egyes választáson vagy népszavazáson előzetesen kell kérniük a nyilvántartásba vételt.
A folyamat viszont csak akkor kezdődhet el, ha az államfő kitűzi a választás időpontját, ami az azt megelőző 70–90 nap között lehetséges.
És mivel az országgyűlési képviselők választását az alaptörvény szerint áprilisban vagy májusban kell megtartani, a legkorábbi időpont a regisztrációra január 8., míg a legkésőbbi március 18. lehet.
Vagyis eddig az időpontig senki nem jelezheti, hogy külföldön akar szavazni, még akkor sem, ha tartósan külföldön dolgozik, és tudja előre, hogy részt akar venni a voksoláson.
(A választás jó eséllyel április 8-án lesz majd, az ennél korábbi időpontra, április 1-jére esik ugyanis húsvét.)
Túl nagy tömegeket mindenesetre nem mozgatott meg eddig a külképviseleti szavazás. Nemcsak a három hónapnál kevesebb ideig nyitva álló regisztráció miatt, hanem azért is, mert a külföldön dolgozók levélben nem, csak személyesen a külképviseleteken szavazhatnak, amihez nemritkán többórás, netán több száz kilométeres utazást kell vállalniuk.
2014-ben a parlamenti választáson például 24 119-en szavaztak így, tavaly októberben a népszavazáson pedig kevesebb mint tízezren.
Ne feledjük el, a külföldön dolgozók száma is jelentős. A Portfólió.hu legfrissebb összesítése alapján nagyjából 600 ezres lehet az unió más országaiban élő magyarok száma. Csak Németországban majdnem 200 ezer magyar él jelenleg, de ennél is több magyar él Nagy-Britanniában, a cikk 250 ezerre teszi számukat.