Csökkenteni fogják azoknak a korábban szabálytalanul létesített kutaknak az engedélyezési költségét, amelyeket nem öntözésre, hanem háztartási célra használnak - hangzott el az Országgyűlés plenáris ülésén. A moratórium, tehát az engedély megszerzésének határideje december 31-én jár le.
Magyarországon a gazdaságok átadásának jelenleg még nincsenek hagyományai, így bejáratott gyakorlata sem, pedig egyre sürgetőbb lenne ennek a szabályozása. A generációváltás kérdése ugyanis mind sürgetőbb problémát jelent a magyar agrárium számára. Éppen ezért az Agrárminisztérium új törvényjavaslat-tervezetet készít a családi gazdaságok és agrárvállalkozások a sikeres és gördülékeny átadása érdekében.
A Pfizer szerint az amerikai és izraeli adatok is azt mutatják, hogy az emlékeztető oltások hatékonyan vissza tudták építeni a koronavírussal szembeni védettséget – számol be a hírről a Bloomberg.
"Kis tételben február elején leszünk képesek szállítani" Magyarországra a Szputnyik V vakcinát - jelezte csütörtökön a Rosszija 24 televíziónak Kirill Dmitriev, az orosz közvetlen beruházási alap vezérigazgatója, amely intézmény a vakcina nemzetközi marketingjét végzi.
A tagállamok által vészhelyzet esetén, saját hatáskörben, ideiglenesen engedélyezett vakcinákat kizárólag saját területükön forgalmazhatják, más uniós tagállamban nem - közölte Erik Mamer, az Európai Bizottság vezető szóvivője hétfőn.
Hiába az alacsony vízszint, nem kell nukleáris balesettől tartani Pakson. Az új blokkok építése a finnországi testvérnél tapasztalható gondok miatt lassultak le, a magyar projektcég pedig rendre visszaküldi az oroszoktól érkező terveket, több hónapos csúszás várható itthon is - mondta el a Népszavának adott interjújában Fichtinger Gyula, az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte mind az Építő- és épületkarbantartó Zrt., valamint a West Hungári Bau Építőipari Kft. közös, közvetlen irányításszerzését a Magyar Építő Zrt. felett, mind Szíjj László és Varga Károly közös, közvetlen irányításszerezését a Tief Terra Építőipari és Szolgáltató Kft. felett - jelentette be a hivatal.
Akár február közepére új kézbe kerülhet egy magyarországi bank. A Quaestor Értékpapír Zrt. "f.a." felszámolója ugyanis újra eladásra hirdette meg a - mindössze kettő darab ügyféllel rendelkező - Quaestor Bank Zrt.-t. Az eredményhirdetés hamarosan következik.