h i r d e t é s

Térképen az Esztergom-M1 összekötő sztráda: megrendelték a tervezést

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Térképen az Esztergom-M1 összekötő sztráda: megrendelték a tervezést

2017. június 29. - 08:48

Esztergomot az M1-es autópályával összekötő gyorsút tervezésére írt ki nyílt tendert a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A Napi.hu cikke

A kép illusztráció! - Forrás: 24.hu

A sztráda Kesztölc mellett a 117-es út nyomvonalán halad el, a tervek szerint kerékpárút is lesz mellette.

A feladat a 32 kilométer hosszú, 2x2 sávos gyorsút megvalósíthatósági tanulmányának, környezetvédelmi hatástanulmányának, valamint az engedélyezési és kiviteli tervének az elkészítése.


Nagyobb méretért kattintson a képre!

Az R11 jelű gyorsút a Bicske és Mány között megépülő új M1-es autópálya csomóponttól indulva, Zsámbékot, Tököt, Perbált és Tinnyét nyugatról elkerülve halad tovább. A 10-es számú főutat és a Budapest-Esztergom vasútvonalat külön szintben keresztezve jut el a 2x2 sávosra bővítendő 117-es számú főútig, és ezen fut be Esztergomba.

A tervezés időtartama 19 hónap. Ajánlatot az tehet, akinek az elmúlt három lezárt üzleti évben a nettó árbevétele elérte - összesen - az 1,9 milliárd forintot. Referenciaként pedig az elmúlt 6 évből be kell mutatni legalább 20 kilométer hosszú, 2x2 forgalmi sávos, fizikai elválasztással rendelkező gyorsforgalmi út engedélyezési tervét. A beadási határidő július 28.

Orbán Viktor miniszterelnök 2012. novemberében, a Magyar Suzuki Zrt. és a kormány közötti stratégiai megállapodás aláírási ünnepségén jelentette be a kormány azon döntését, hogy megépítik az Esztergom és az M1-es autópálya közötti csatlakozást biztosító útszakaszt. (kesztolc.hu)