Tizenkét éve harcban állunk
Nyergelünk, fordulunk, lóhàtra pattanunk. Háborút viselünk. Keménykedünk. Ütközeteket nyerünk, veszítünk. Odacsapunk. Földre viszünk. Hadat üzenünk...
Brüsszelnek. Sorosnak. Bidennek. A covidnak. A rezsinek. Gyurcsánynak. A libsiknek. Az uniónak. Strassbourgnak. A kommunistáknak. A demokratáknak. A nyugatnak. Északnak. Délnek. A migráncsoknak. Araboknak. Németországnak. A franciáknak. Angoloknak. Amerikának, meg a karvalytőkének. Az ellenzéknek. A norvégoknak (akikkel még senkinek sem sikerült összeveszni), a szólásszabadságnak. A pedagógusoknak (kussoljanak százhatvanért). A kapitalizmusnak. A másként gondolkodóknak. A melegeknek. A leszbikusoknak. A nemváltó óvodásoknak (jajjbazmeg). A migráncssimogatóknak. A hajléktalanoknak. A vegáknak (magyar ember disznót vág, bazmeg!).
Töltényekből fontok adventi koszorút, kalasnyikovval fotózkodtok, terepszínű kezeslábasban, pisztollyal hadonásztok.
Aztán egyszercsak..
A szomszédban kirobban a hàború, amit hazánk legkedvesebb szovjet cimborája vezet, egy szuverén, szabad ország ellen, ahol raadásul rengeteg magyarajkú ember él.
Tankokkal taposnak civileket, árvaházat, gyerekeket, terhes anyákat, nőket, öregeket, meg bátor embereket, akik védik a hazájukat.
És egyszercsak hirtelen mit akar a történelem legnagyobb alakvàltója, meg a 133 bátor ember?
BÉKÉT bazdmeg. Bèkét.
Okádok.
Név és cím a szerkesztőségben