A modell indiai sikerét követően a Suzuki a Genfi Autószalonon az európai közönségnek is bemutatja új modelljét, a Balenót. Az autó műszaki újdonságai – az új generációs platform, a BOOSTERJET motor és az SHVS enyhe hibridhajtás – a jobb üzemanyag-hatékonyságot szolgálják.
A technológia fejlődésével párhuzamosan egyre nehezebb megőrizni a titkokat, így mára az első számú veszélyforrássá az vált, hogy a bizalmas információkhoz valamilyen technológiai hiba vagy mulasztás miatt fér hozzá illetéktelen személy.
A Magyar Telekom az idén egy olyan új szolgáltatást vezet majd be, amely hanghívásokhoz, üzenetküldéshez és videóhívásokhoz egyaránt használható, bármely eszközről elérhető egy alkalmazáson belül, egyetlen mobilszám használatával.
A Rába vezetésével magyar és nemzetközi vállalatok integrált együttműködésében készült, korábban már Európa számos országában bizonyított S91 midibusz 2015-ben kifejlesztett változata európai bemutatkozó körútra indul.
Egy magányos hekker az amerikai Nemzetbiztonsági Minisztérium (Department of Home Security) kilencezer alkalmazottjának adatait szerezte meg a Super Bowl alatt, miután meghekkelt egy e-mail fiókot, aztán új felhasználóként kért és kapott hozzáférést a rendszerhez.
A Google bejelentette, hogy 5,3 millió dollárt ad a Németországba érkező menekültek segítésére: a nonprofit és segítő szervezeteket Chromebookokkal szerelik fel. A Chromebookok az aránylag olcsó laptopok gyűjtőmárkája, amely felhőben, internetről, Chrome OS-sel futtatják az alkalmazásokat.
A Hyatt szállodalánc nyilvánosságra hozta azoknak a hoteleknek a listáját, amelyek érintettek voltak egy malware-támadásban, amit a fizetési rendszerükben találtak. A listán vannak kanadai, amerikai, egyesült királyságbeli, jordániai, chilei, indonéziai hotelek is.
Úgy tűnik, ugyanaz a tinihekker, aki novemberben feltörte a CIA vezetőjének, John Brennannak a személyes, aol-os emailcímét, egy másik kémfőnökkel játszotta el ugyanazt. A hekker a Vice Motherboard újságírójánál jelentkezett be, azt állította, bejutott az amerikai National Intelligence igazgatójának James Clappernek otthonába: átirányította vezetékes bejövő hívásait egy Palesztina felszabadításáért küzdő csoport számára, és screenshotokat is küldött Clapper vagy felesége emailfiókjából.