Siri, az Apple virtuális asszisztense sosem hagyja magára az új iPhone felhasználóit, legalábbis ezt állítják egyes jól értesült források.
megtekintés
Ma mutatkoznak be az Apple új termékei, köztük az idei iPhone-felhozatal. A cég okostelefon-családja hosszú és tekintélyes múlttal büszkélkedhet, gyakorlatilag ha nincs iPhone, akkor a modern okoseszköz koncepció sem biztos, hogy révbe ér.
megtekintés
Egy középkategóriába sorolható androidos telefonnal tér vissza a telefonjaitól 2013-ben megfosztott Nokia.
megtekintés
Az app lefotózza felhasználóját, és csak akkor törli a képet, ha komoly pénzeket fizetnek érte.
megtekintés
Az Alcatel beáll a sorba: nem feltétlenül a technikai specifikációval akarja eladni az új telefonját, inkább a külsővel csábítja a vásárlókat.
megtekintés
Ha valaki azt gondolná, hogy a cége egyáltalán nem függ az internettől, az esetek többségében téved.
megtekintés
Inkább tűnik űrhajónak egy brit hadiipari cég látványterve, mint hadihajónak.
megtekintés
Utolsó fázisába érkezett a munka a svájci Gotthárd-bázisalagútnál. Az építkezést 1999-ben kezdték, jövő nyáron pedig már a tervek szerint megindulhat benne a vasúti forgalom
megtekintés
A Samsung nem próbálja elhitetni a világgal, hogy egyetlen próbálkozással tökéletes okosórát tud alkotni.
megtekintés
Mindenki számára elérhetővé vált a Telekom TV GO szolgáltatása, a magyar-román válogatott labdarúgómeccset díjmentesen nézhetik a felhasználók.
megtekintés
Milyen érzés, ha csipetültetnek valakibe, és miért jó ez a gyíkembereknek? Kell majd félnünk emiatt? Vagy már most kell? Miért lehet meghekkelni az okosautókat?
megtekintés
Összefogott az Apple és a Cisco: a két cég azon fog dolgozni, hogy az Apple-termékek a nagyvállalati szférában is népszerűbbek legyenek.
megtekintés
A Belügyminisztérium benyújtotta az arcképprofil-nyilvántartásról és arcképelemző rendszerről szóló törvény tervezetét, amely lényegében egy kormányzati Facebook-adatbázis létrehozásáról szól.
megtekintés
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal mobiltelefonos applikációja már jó ideje elérhető a Google Play kínálatában.
megtekintés
Egy komoly erőforrásokkal rendelkező csoport közel három éve támadja a kritikus területein működő vállalkozásokat világszerte.
megtekintés
Legkésőbb szeptember 1-jétől kell alkalmazniuk a hírközlési szolgáltatóknak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) előfizetői szerződéseket szabályozó új rendeletét, amely az eddigieknél erősebb jogi védelmet nyújt a felhasználóknak az egyértelműen meghatározott helyzetek megteremtésével.
megtekintés
Egy nap alatt még soha annyian nem használták a Facebookot, mint hétfőn, amikor összesen egymilliárdan kattintottak a közösségi hálóra, vagyis a világon minden hetedik ember használta.
megtekintés
A négy colos iPhone 6c októberben jöhet
megtekintés
Ki mást zavarhat a legjobban a különböző eszközökbe rakott elemek és akkumulátorok cserélgetése és töltése, mint az MIT kutatóit és a Samsung fejlesztőit? Közös kutatásuk eredményeként egy új tipusú elemet alkottak, amely életünk végéig szolgálhat minket.
megtekintés
Nemrég kiszivárogtak a netre az Ashley Madison társkereső adatbázisai - az ilyesmi nem ritkaság, ez az oldal azonban direkt a párkapcsolatban, házasságban élőkre fókuszált, nekik nyújtott lehetőséget a párjuk megcsalására.
megtekintés
Frissítés: Sikerült elérni az oldal üzemeltetőit, akik elmondták, hogy nem jelszófájlt loptak el tőlük, hanem valakik "egy hibát kihasználva több felhasználót egy kamu oldalra irányítottak át".
megtekintés
A Samsung tervezői ezúttal nem voltak elég alaposak, és ennek a felhasználók ihatják meg a levét.
megtekintés
Az időjárás kifogott a Google belgiumi adatközpontján, és az áramhálózatba csapó villámok miatt múlt csütörtökön rövid időre leálltak a vállalat szerverei.
megtekintés
Két éve a Snapchat visszautasította a Facebook 3 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatát, ami nem is lenne őrültség, ha a cég ennél sokkal többet érne.
megtekintés
A Honvédelmi Minisztériumban megkezdte munkáját az operatív törzs (OT), amely az augusztus 20-i ünnepi programok biztonságos lebonyolításáért felel - közölte a HM Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal (HM NRH) csütörtök reggel az MTI-vel.
megtekintés
Az NMHH új szolgáltatása megmutatja a net sebességét, végre kiderül, a szomszéd internete tényleg mindig gyorsabb-e.
megtekintés
Az amerikaiak mindent bevetnek, hogy megverjék a japánok óriási robotját: félmillió dollárt kérnek, hogy felturbózzák a gépüket.
megtekintés
Tesztelték, hogyan boldogul a lépegető robot a szabadban: meglepően pozitív lett az eredmény.
megtekintés
Mi a teendő, ha rosszabb csomagba kerültünk, drágább a hívás díja, vagy hűségidő közepén estünk el a garantáltnak hitt adatcsomagtól, pedig csak a mobilinternet lenne fontos? Próbáltunk mindenre választ kapni a Telenor tarifaváltása kapcsán.
megtekintés
Az egyik legilletékesebb, a Samsung foglalta össze egy grafikában, hogy milyen fontos újításokat hoz majd az Android M.
megtekintés
Új, aggasztó jelenség ütötte fel a fejét – szerencsére egyelőre csak a londoni metrón.
megtekintés
Gyönyörű felvételeket készített éjjel az Időkép kamerája a Balatonnál.
megtekintés
Húsz éve, 1995. augusztus 16-án jelent meg az Internet Explorer, a világ legelterjedtebb grafikus böngészőprogramja.
megtekintés
Egy, a Facebookon található biztonsági résre hívta fel a figyelmet a Harvard tanulója, de ezzel megszegte a felhasználói feltételeket, kirúgták.
megtekintés
Vannak olyan természeti jelenségek, melyek megörökítése igen nehéz - ez is egy ilyen.
megtekintés