Úgy tűnik, a szekszárdi igazgatónő nem nyugszik, amíg tönkre nem teszi a gúnyos videói miatt meghurcolt fiút
Lassan két éve tart az a bosszúhadjárat, amit a Szekszárdi Garay János Gimnáziumról szóló hitleres videók miatt indított Hellmann Józsefné igazgató. - írja a 168ora.hu.
A tortúráról a 444 számolt be.
Ákost, a szekszárdi gimnázium akkori diákját 2017 októberében hívták be az igazgatói irodába, mert a gyanújuk szerint ő volt az, aki az osztályfőnökét kifigurázó hitleres videókat gyártott. A diák másfél óra után sírva kérte, hogy engedjék el, cserébe elismerte, hogy az egyik videó elkészítésében részt vett, majd aláírta a kihallgatásról készült feljegyzést.
Szülei ezután ultimátumot kaptak Hellmann Józsefné igazgatótól, hogy vagy elviszik fiukat másik iskolába, vagy fegyelmit indít, és feljelentést tesz ellene. A szülők ezt meg is tették, de Hellmann Józsefné ennek ellenére mégis feljelentést tett becsületsértés miatt, majd
utasította Ákos osztályfőnökét, hogy utólag írjon be rovót a diáknak, és abban is benne lehetett a keze, hogy a fiú elektronikus naplójában olyan napokra szóló igazolatlan hiányzások jelentek meg, melyeken bizonyíthatóan ott volt az órákon.
A becsületsértéssel kapcsolatos tárgyaláson a bíróság nem ismerte el a kicsikart elismervényt hiteles okiratnak, mert szülő vagy törvényes képviselő nélkül íratták alá egy fiatalkorúval. Ráadásul a bíró véleménye szerint az igazgató megsértette a gyerekek jogairól szóló New York-i egyezményt.
Az eljárást megszüntették, de Hellmann Józsefné két tanárával együtt újabb feljelentést tett, ám már nem ismeretlen tettes, hanem Ákos ellen. Még a gyámügy is kiszállt a család átvizsgálására, de kifejezetten pozitívan értékelték a család körülményeit.
Az igazgatónő még mindig nem hagyta magát, az ügyészségnél ugyanis elérte, hogy az eljárást elfogultság miatt Tolnából áthelyezzék Baranyába. Ott kezdik majd újra, illetve folytatják a közben már leérettségizett fiú elleni nyomozást.
A szülők feljelentést tettek a gyerekükkel szembeni szabálytalan iskolai eljárások miatt, de a panaszt a hatóságok, a KLIK és a minisztérium is rövid úton elutasította.