A megerősödő radikális politikai erők és a visszaszoruló mérsékeltek nem képesek együtt vezetni az országaikat, ami újra és újra kormányozhatatlan állapothoz vezet. Ma már ez a nem normális helyzet a normális állapot.

Spanyolországban választások zajlanak, ami nem lenne rendkívüli dolog, ha négy éven belül nem a negyedik szavazást tartanák - kezdi a politika gyökeres változását elemző cikkét Gideon Rachman, a Financial Times (FT) publicistája. Ráadásul várhatóan egyik párt sem lesz képes olyan fölénybe kerülni, hogy az ország kitörjön az elmúlt évek patthelyzetéből és kimozduljon a kormányozhatatlanság holtpontjáról. Ugyanez a helyzet Izraelben: a szeptemberi választás döntetlennel végződött a két legnagyobb politikai erő között, így újabb választás jöhet - egy éven belül a harmadik.

Régi módszer

Az említett három országban arányos választási rendszert üzemeltetnek, míg az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a győztes mindent visz elvén alapulót. Az amerikai elnökválasztás garantáltan elvezet ahhoz, hogy valakiből az USA államfője lesz. Eközben azonban a választók rendre az elnök ellenzékét juttatják hatalomra a kongresszus egyik házában, ami könnyen patthelyzetekhez vezethet. A felek pénzügyi vitái miatt nem jutott forrás az elmúlt években többször is hosszabb-rövidebb ideig az állam egyes intézményeinek működtetésére (shutdown).

Természetesen minden országnak megvannak a helyi sajátosságai, de két jelenség általánosnak mondható. Az egyik a bejáratott kvázi kétpártrendszerek széttöredezése, a másik a polarizáció, a szélső jobb és a szélső bal megerősödése, amely egyben előtérbe tolja az identitáspolitizálást, azt, amikor nem szakpolitikai kérdésekről (egészségügy, oktatás stb.) folyik a vita, hanem arról, hogy ki a hazafi és ki árulja el a hazát, ki a néplélek megjelenítője és ki a nemzetidegen.

Kik jöttek?

Spanyolországban az 1975 óta működő jobb-bal váltógazdaságot a 2008-as válság törte meg, amelynek nyomán mindkét oldalon új, a hagyományos elit ellen fellépő politikai erők jelentek meg. Ezt bonyolítja a katalán függetlenségi mozgalom, ami egyben tipikus példája, hogyan bukik át a racionális megfontolásokon alapuló döntéseken az identitáspolitika indulathulláma. Németországban populista jobb- és baloldal már 160 helyet szerzett a törvényhozásban, hozzájárulva ahhoz, hogy szétszóródó többi mandátum alapján kétségbeejtően nehéz legyen valamilyen kormányzóképes többséget összehozni.

Ahogy Spanyolországban egyik mérsékelt párt sem tud együttműködni a tűzön-vízen át Katalónia függetlenségét akaró politikai erőkkel, úgy Izraelben a radikális vallásos pártokkal nem tudnak kompromisszumot kötni a hagyományosnak nevezhető politikai erők. Németországban a koalícióalkotás fellegvárában az euroszkeptikus jobboldallal, illetve a keletnémet rendszerváltás veszteseinek pártjával nem érthetnek szót a mérsékelt politikai erők.

Britek

Az Egyesült Királyságban a győztes mindent visz típusú választási rendszer ellenére jó eséllyel olyan parlament ülhet össze december 12-e után, amelyben egyik pártnak sem lesz abszolút többsége. A brexit körüli kibékíthetetlenül eltérő nézetek miatt a koalíciókötés nem látszik sanszosnak. A két nagy párt, a konzervatívok és a Munkáspárt a 2017-es szavazáson visszaszorította a kisebbeket, ám most várhatóan éppen fordított lehet a végeredmény: feljöhetnek a Liberális Demokraták és a Skót Nemzeti párt.

A brit választók utálták a most feloszlott parlament döntésképtelenségét, ám könnyen lehet, hogy újra létrehoznak egy ugyanilyen törvényhozást. Ezzel az országuk felsorakozik Spanyolország és Izrael mellé. Ha a toryk megőrzik relatív többségüket, és Boris Johnson megtarthatja a miniszterelnöki posztot, akkor mókuskerékbe kerül, amit hajthat a végtelenségig anélkül, hogy előrejutna.

napi.hu