h i r d e t é s

Újabb nyolcezresre indul az Eseményhorizont két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb nyolcezresre indul az Eseményhorizont két hegymászója, Klein Dávid és Suhajda Szilárd

2020. február 24. - 11:25

Áprilisban veszi kezdetét a Magyar Makalu Expedíció

K2 - Fotó: Suhajda Szilárd

Fél évvel ezelőtt zárult sikerrel az Eseményhorizont csapatának legutóbbi expedíciója: Suhajda Szilárd első magyarként ért fel a 8611 méteres K2 csúcsára, oxigénpalack használata nélkül. Klein Dávid és Suhajda Szilárd azóta új kalandra készül, a fizikai, stratégiai és mentális felkészülés már hónapok óta folyik. A két hegymászó a Makalu 8463 méteres csúcsát veszi majd célba. A feladat – bár önmagában is komoly célnak számít – mérföldkő lesz 2021-es palack nélküli Everest expedíciójuk előtt. A Magyar Makalu Expedíció keretében a csapat április elején utazik Nepálba.

A Himalájában három „leget” szokás emlegetni: a legveszélyesebb Annapurnát, amelyet Klein Dávid mászott meg első magyarként 2016-ban, a legnehezebb K2-t, amelynek csúcsán Suhajda Szilárd állt 2019-ben, és a legmagasabb Mount Everestet, amelyet még nem mászott meg magyar állampolgárságú hegymászó oxigénpalack használata nélkül. Dávid és Szilárd célja, hogy 2021-ben együtt álljanak az Everest csúcsán, előtte azonban a 8463 méteres Makalura készülnek, amely számos kihívást tartogat számukra.


Fotó: Suhajda Szilárd

2013 óta mászik együtt Klein Dávid és Suhajda Szilárd – az Eseményhorizont csapat két hegymászója – és 2016-ban indultak először együtt nyolcezres hegyre. A magyar hegymászás történetének utolsó két – nyolcezres hegyen végrehajtott – első magyar megmászást e páros hajtotta végre. A hegymászók 2019 szeptemberében megkezdték a mentálisan és fizikai felkészülést, hogy az idei, valamint a jövő évre tervezett expedíciójuk során maximális teljesítményt nyújtsanak majd.

“A feladat hatalmas: 8600 méter felett, oxigénpalack nélkül egy teljesen új dimenzióba lépünk be. Ez a létezés határmezsgyéje. 2014-ben 8700 méteren fordultam vissza. Szilárd idén fenn állt, palack nélkül, a K2 8611 méteres csúcsán. Rajtunk kívül a ma élő magyar hegymászók közül csak Ács Zoli barátunk volt hasonló magasságban pótlólagos oxigén nélkül. (Erőss Zsolt és Várkonyi László sajnos már nincsenek köztünk.) Tudjuk mire készülünk, így most, a felkészülés során, mindent darabjaira szedünk - edzéstervet, stratégiát, a mentális felkészülést - és mindezt igyekszünk úgy újra összeállítani, hogy eddigi legjobb eredményeinkhez hozzá tudjuk rakni a hiányzó 239, illetve 150 métert. Olyan expedíciót kell megvalósítanunk, olyan stratégiát kell követnünk a felkészülés során és a hegyen is, ami maximalizálja a siker, és minimalizálja a tragédia esélyét. A Makalu - bár tiszteletet érdemlő komoly, önálló cél - de egyben az új stratégiai elemek próbája is. ” - mondta el Klein Dávid

A Makalu a Föld ötödik legmagasabb csúcsa, amely a Mount Everesttől 19 km-re található a kínai-nepáli határon. 1955 májusában egy francia expedíció tagjai jártak először a legmagasabb pontján, a magyarok közül pedig elsőként - és eddig egyedüliként - 2008-ban Erőss Zsolt érte el a csúcsot. A négyoldalú piramist formázó hegyet a technikásabb, nehezebb (és magasabb) nyolcezresek közé szokás sorolni. A Makalu hírhedt meredek lejtőiről, valamint éles gerinceiről, ráadásul a csúcs előtti utolsó szakasz is kimondottan technikás mászást igényel. A Magyar Makalu Expedíció csúcsmászása május végén, június elején várható.

Az expedíció alaptábora 5600 méteres magasságban helyezkedik majd el. Az alaptábor elérése után kezdetét veszi a magashegyi akklimatizáció és a táborlánc kiépítése: az egyes akklimatizációs körök során Dávid és Szilárd az alaptábor felett kisebb táborokat épít majd ki. A táborokban élelmet, sátrat hagynak hátra és a táborlánc kiépítése során szervezetüket is hozzászoktatják a ritkább légkörhöz. Várhatóan 3-4 ilyen akklimatizációs kört hajtanak majd végre. A csúcsmászás napján a legfelső táborból indulnak majd, és ide, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza.

Dávid és Szilárd az eddigieknél is erősebb edzéstervvel készül a Makalu megmászására. Céljuk, hogy együtt álljanak a Föld ötödik legmagasabb pontján alig több, mint három hónap múlva, majd teljes erőbedobással a Mount Everest csúcsának elérésére koncentráljanak.