h i r d e t é s

Újabb sulykolás kezdődik

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Újabb sulykolás kezdődik

2016. július 10. - 07:59
0 komment

A Fidesz-frakció szerint aki nem szavaz, igent mond a betelepítésre.

A kép illusztráció!

A Fidesz szerint az MSZP vezetői végre akarják hajtani az európai uniós kényszerbetelepítést.

Október 2-án mindenki véleményt mond a kényszerbetelepítésről és Brüsszel bevándorláspárti politikájáról. Aki nemmel szavaz, az nemet mond a kényszerbetelepítésre, aki pedig nem szavaz, az igent mond Brüsszel tervére,a bevándorlók betelepítésére - írta közleményében a Fidesz-frakció, amiben a szocialisták kezdeményezésére reagáltak.

Buta üzenet Brüsszelnek

Molnár Gyula, az ellenzéki párt elnöke korábban közölte, az MSZP tagjai nem vesznek részt az október 2-ra kiírt népszavazáson, helyette az első Szabad Európa-napot kívánják megtartani. Úgy vélte: a népszavazásnaknincs jogi következménye, a tárgya valójában nem létezik, és nem szól másról, mint egy buta üzenet Brüsszelnek".

Bevándorláspárti piknik

A Fidesz-frakció közleménye szerintaz MSZP vezetői már döntöttek, ők inkább bevándorláspárti pikniket tartanak aznap és nem utasítják el, mert végre akarják hajtani a kényszerbetelepítést".Ha rajtuk múlik, a magyar emberek megkérdezése nélkül megkezdődhet a bevándorlók tömeges betelepítése Magyarországra. Erről október 2-án mindenki véleményt mondhat, még az MSZP szavazói is - fogalmaztak. (MTI / origo.hu)