h i r d e t é s

Ujhelyi István megnyomta a vészcsengőt - ugorhatnak az EU-s pénzek?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Ujhelyi István megnyomta a vészcsengőt - ugorhatnak az EU-s pénzek?

2022. november 13. - 13:52

Az ellenzéki politikus Facebook-bejegyzésében azt írja: "Felvizezte a Brüsszelnek tett vállalásait a kormány – ebből komoly baj lehet!"

Ujhelyi István - Forrás: Koszticsák Szilárd/MTI/MTVA

Az európai parlamenti képviselő emlékeztet arra, hogy alig egy hét múlva lejár az első olyan határidő, amely a Magyarországnak járó uniós forrásokról szóló megegyezés egyik fontos mérföldköve: november 19-ig kell elvben ugyanis elfogadni az összes olyan intézkedéssorozatot, amelyet a magyar kormány vállalt az Európai Bizottság (EB) felé a jogállamisági mechanizmus keretében; ennek tétje pedig nem kevesebb mint 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó uniós forrás.

A testület ezután legkorábban a november 22-i ülésén hozhat majd értékelő döntést a Fidesz-kormány - ahogy Ujhelyi fogalmaz - "bűnös tevékenysége miatt indult eljárásról és a helyreállítási tervvel kapcsolatos további lépésekről. A Navracsics Tibor által irányított – a korábbi kekeckedésektől merőben eltérő stílusú - tárgyalások kétségtelenül sikeresek voltak, a kormány által tett új szakmai vállalások, így például a pedagógus életpályamodell és bérfejlesztés, vagy épp a zöldátállásba fektetett többletforrások mind elősegítették, hogy a korábban formai és tartalmi okokból egyaránt elutasított nemzeti terv végül elfogadásra kerülhessen a napokban". 

 

Az EP-képviselő megbízható brüsszeli forrásai szerint azonban az Orbán-kormány most is megpróbál sunyizni és az eredeti vállalásokhoz képest helyenként jelentősen módosította, felvizezte azokat a törvénymódosításokat, amelyeket nemrég fogadott, illetve fogad majd még el az Országgyűlés fideszes többsége annak érdekében, hogy leállításra kerüljön a hazánkkal szemben még áprilisban indított eljárás és ne kerüljön befagyasztásra az a 3000 milliárd forint, amelyre jelen gazdasági helyzetben különösen nagy szükség lenne.

"Orbánék nyilván abban bíznak, hogy – miután a nyilvánosság teljes kizárásával egyezkednek Brüsszellel, így – senki nem fogja észrevenni a nem is annyira apró finomításokat. De, ebben is tévednek" - véli Ujhelyi, akinek az EB vezetőitől szerzett információja szerint a testület tagjai és döntéshozói pontosan tisztában vannak azzal, hogy nem mindig az eredeti vállalásoknak megfelelő, egzakt tartalommal nyújtották be és fogadtatták el például a korrupció megfékezésével és az átláthatóság megteremtésével kapcsolatos intézkedéseket. "Ez pedig megint olyan hazárdjáték, ami súlyos veszteségeket jelenthet minden magyar embernek" - írja az EP-képviselő.

Hozzátéve: miután a tartalmi kérdésekben tulajdonképpen megegyezés-közeli állapotban vannak a felek, így abban bízhatunk, hogy november 22-én az EB jóváhagyja a módosított nemzeti tervet és a pénzügyminiszteri tanács decemberi eleji ülése (vagy egy későbbi, rendkívüli találkozója) elfogadhatja a dokumentumot, ezzel pedig elkerülhető, hogy Magyarország elveszítse a helyreállítási alap mintegy 2300 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásának közel nyolcvan százalékát. Ha ugyanis az év végéig nincs aláírva a vonatkozó szerződés, akkor ennek a pénznek a jelentős részéről végleg lemondhatunk.

Ne tévesszen meg azonban senkit az, ha a megállapodás papíron végül megszületik: a forrásvesztést ezzel el tudjuk ugyan kerülni, a pénzek azonban csak azután fognak megérkezni hozzánk, ha a magyar kormány vállalásai érdemben teljesülnek. Ezt pedig az Európai Bizottság – és a német példa alapján a tagállami kormányok is – árgus szemekkel fogják ellenőrizni. Ha pedig nem az és nem úgy valósul meg, ahogyan az előzetes tárgyalások során megállapodtak a felek, akkor bizony a pénzcsapok továbbra is zárva maradnak; akárcsak a lengyelek esetében

- hívta fel a figyelmet Facebook-posztjában Ujhelyi István. (mfor.hu)