Állítását azóta olyan nevek tették legalábbis megkérdőjelezhetővé, mint Woodward és Bernstein, akik a Nixon elnök lemondásával végződő Watergate ügyleteinek felderítésével váltak ismertté. Mint utólag kiderült, Nixon nem csupán ráutaló magatartással járult hozzá ahhoz, hogy behatoljanak a Demokrata Párt irodájába és lehallgatókat helyezzenek el, hanem kifejezett utasítása volt ez.

Persze számos vádat fogalmaznak meg az újságírókkal szemben, amik mögött többnyire a kompromittálódástól tartó emberek állnak. Nem állítjuk, hogy ez mind a porosz államférfi bűne lenne, bár kétségtelen, hogy cinizmusa hozzájárult a szakma kétes megítéléséhez.

Lényegét tekintve ennek köszönhető az is, hogy az újságírás nagyjából kiszorult a tájékoztatás, elszámoltatás és figyelmeztetés szerepköréből. Vajon miként gondolkodna erről Petőfi, vagy a Nyugat nemzedékeinek bármelyik tagja?

Ellenben a szakma immár fizetett hirdetőtáblává is vált. Sőt, manapság számos frissdiplomás előszeretettel „üti el a gyakorlatát” valamely magazinnál csakhogy aztán eldicsekedjen vele, ő is publikál. Igaz, a szint az világosan látszik, ha egy lelkes kollégától a következő kérdést hallja az ember: „Hány k-val írjuk azt, hogy seggfej?”

Bár vicc lenne, de az egészben a legszomorúbb, hogy diplomás közgazdászról van szó. Ő mégis hovatovább ártatlan mellékszereplője a kialakult helyzetnek.

Nem úgy a Pesti Srácok riportere, aki úgy tűnik, másik végéről fogta meg a március 15-ei ünnep közvetítésének lényegét. El kell ismernünk, meglehetősen szokatlan, eddig nem látott formája ez a helyszíni riport műfajának. Tette hősnőnk mindezt olyan erkölcsi felsőbbségtudattal, ami azon túlmenően, hogy kétséges, a hiteles közvetítés kritériumát élből elveti.

Egyedül az nem tiszta számunkra, hogy mit keresett a Pesti Srácok stábja a helyszínen, hiszen kioktató hangnemben előadott gondolatait a szerkesztőségben legépelve, vagy stúdióban felvéve még abban a pillanatban közre adhatták volna, mely esetben mondanivalója zavartalanul eljutott volna olvasóihoz, nézőihez. Így mindez pénzkidobásnak tűnik. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy – bár állítása szerint három diplomája is van – a riporternő nem kellő pontossággal értelmezi munkaköre tájékoztatásról szóló kötelmeit.

Nem állítjuk, hogy a Pesti Srácok munkatársa beállt volna abba sorba, amelyik többek között László Petrát, Bencsik Andrást és Bayer Zsoltot jegyzi, de nem kell már sokat erőlködnie, hogy méltó helyét elfoglalja közöttük.

Végül nem marad más, mint az elégedetlenség és a tudat, hogy a modern újságírás reformja elengedhetetlen fennmaradásához.

Az újságírás egyik szépsége, hogy bár sötétben tapogatózunk, van ami megéri a járatlan út kockázatát. Mert így lehetünk mi a társadalom őrkutyái. Nem a hatalom átmenetileg birtoklóit védjük a néptől, hanem fordítva.