h i r d e t é s

Üzembiztosan nyerhető perekkel kényszerítheti öncenzúrára a nem kormánypárti sajtót a hatalom

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Üzembiztosan nyerhető perekkel kényszerítheti öncenzúrára a nem kormánypárti sajtót a hatalom

2018. július 02. - 07:36

Törvényben bújtatna el mindenkit a kormány

Forrás: Városi Kurír

Egyetlen törvénnyel lehetetlenítené el a kormány a korrupciós ügyletek - vagy legalábbis következményeik - bemutatását, illetve fojtaná el a tüntetéseket. A parlamentben kedden tárgyalandó expeditív jogszabály hivatalosan a magánélet védelméről szól, és lényege, hogy „a közéleti szereplőt is megilleti a magánélet védelme és az otthon nyugalma”, és csak „közéleti tevékenységével összefüggésében köteles” többet tűrni, mint az átlagember.

Ez a mondás pedig a nemzetközi (értsd: amerikai és nyugat-európai), illetve a hazai joggyakorlási elvekkel egyaránt szembe megy. Hiszen a közszereplőknek – főként, de nem kizárólag a választott politikusoknak – többet kell tűrniük, mint az átlagembernek. Ezt az Alkotmánybíróság is számos határozatban megerősítette, mondván: a közügyek szabad megvitatása olyan érdek, ami miatt adott esetben a közszereplőknek még a hamis (vagy legalábbis túlzó) állításokat is el kell viselniük. 

Csakhogy a jelek szerint a kormány megelégelte a fideszes politikusok vagy a kormánypárthoz köthető személyek gazdagodásáról, utazásairól, drága ingatlan- vagy ingó vagyonukról szóló cikkeket, és kiterjesztően használja a magánélet fogalmát. A jövőben nem biztos, hogy közügy például, amikor a miniszterelnök kabinetfőnöke (és családja) helikopterrel repül egy sorozatsztár esküvőjére. (Holott a "miből telik" típusú kérdések alól eddig is kibújhatott, hiszen a képviselői vagyonbevallásokból bármit ki lehetett hagyni, elég volt például egy családtagra testálni bizonyos javakat.) És nem biztos, hogy a jogszabály hatályba lépése után közszereplő-e a kormányfő helyettese, amikor Svédországban rénszarvasra vadászik (egy, állami támogatásokkal bőben ellátott vállalkozó pénzéből).

A magánélet megsértését jelentheti a javaslat szerint különösen „az egyén által megőrizni kívánt személyes adattal, titokkal, képmással, hangfelvétellel való visszaélés”. Ha tehát Semjén Zsolt nem szeretné, hogy a vadászfotói nyilvánosságra kerüljenek, hivatkozhat arra: ő ott épp nem közéleti tevékenységet végez, azaz magánember.

Perelni, kártérítést vagy sérelemdíjat követelni ugyan eddig is lehetett hasonló esetekben, de a bírói és alkotmánybírósági gyakorlat alapján erősen bizonytalan volt az eljárás kimenetele. Miután elfogadták és kihirdették az új törvényt, megindulhatnak azok a perek, amelyekben „jogsértéssel előállított dolog megsemmisítését”, vagyis például a cikkek és képek törlését követelhetik, vagy épp „a jogsértéssel elért vagyoni előny” átengedését, például egy újság napi bevételét. 

A javaslat a fentiek alapján egyértelműen a hazai, nem kormánypárti sajtó megregulázását szolgálja - és képtelen lesz megakadályozni a valódi zaklatást. A Facebookon közzétett tartalmakra például nehéz lesz alkalmazni, hiszen nem lesz kit beperelni. De elég az is, ha egy másik országban bejegyzett orgánum hozza a kínos eseteket. Egy korábbi nemzetközi példa: Olaszországban nem lehetett lehozni a Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök villájában folyó partikról készült felvételeket, de a spanyol El País gond nélkül közölhette azokat, ma is elérhetőek. (nepszava.hu)

Címkék: