Egy ilyen nehéz, esetleg komoly következményekkel járó döntést azonban alaposan meg kell fontolni, nem csak úgy belevágni hűbelebalázs módjára. A legnagyobb dilemma: gentleman módjára küldjünk hadüzenetet, vagy csak egyszerűen adjuk ki az indítóparancsokat, bízva abban, hogy nem lesz áramszünet?

Felmerülhet, hogy a támadás előtt ki kellene lépnünk a NATO-ból, nehogy úgy járjunk, mint a legutóbbi, mérsékelt sikerű hadüzenetünkkor 1941-ben. Akkor az amerikai külügyminiszter azt tudakolta a Magyar Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetétől, ki a magyar király, és nem tudtunk rá frappáns választ adni. A miniszter aztán tovább faggatózott, vannak-e területi követeléseink az Egyesült Államokkal szemben. Nos, akkor még nem voltak; területi vitáinkat Romániával és Jugoszláviával meg azért nem rendezhettük, mert szövetségesek voltunk.

A kilépés mindenesetre hosszadalmas procedúrának tűnik, feltűnő is lenne, nota bene időt sem szabadna hagyni a jenkiknek, hogy közben felfegyverkezzenek. Körültekintőnek kell lennünk. Cirkálórakétáink programozásakor mindenképpen ki kell hagyni Mar-a-Lago-t és a Fox News székházát, sőt talán a republikánus többségű államok nagy részét is. Ha igazak a hírek, több tízmillió dollárt fizettünk az amerikai közvélemény megdolgozására szerződött amerikai partnercégeknek; butaság lenne veszni hagyni ezt az értékes befektetést, ráadásul az Állami Számvevőszék sem helyeselné.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy nemzetstratégiai megfontolásokból a támadás élének az amerikai palagáz-mezők ellen kell irányulnia, ezzel egyszer és mindenkorra letörnénk az európai gázárakat. Deszant-alakulatainknak nyilván nem okozna problémát megszerezni a területek feletti ellenőrzést, annál nagyobbak viszont a logisztikai kihívások. Mivel a jelenlegi technológiai feltételek mellett a zsákmányolt gáz elszállítása csak hajókkal lehetséges, elkerülhetetlen, hogy egy mellékhadszínteret nyissunk és villámgyors átkaroló hadműveletekkel elfoglaljuk a fiumei LNG-terminált.

Ha jól sejtjük, tettünk is már ebben az irányban előkészítő lépéseket. Ahogy a helyi lapok beszámoltak róla, a nyár végén egy rejtélyes, virágmintás inget és napszemüveget viselő, enyhén borostás férfi járta be a horvát tengerpartot, látszólag minden cél nélkül. A kutya se gondolta volna róla, hogy titokban a Fiumét védő ütegek lőtávolát méregeti. Mellesleg úgy véljük, a nagy távolság miatt a lovasság ebben az esetben nem jöhet szóba; esetleg amerikai csapatszállítókat bérelhetnénk, persze gondosan leplezve a távlati célt.

Számolnunk kell a konfliktus eszkalálódásával. Ezért amellett tennénk le a voksot, hogy most ne üzenjünk hadat az Egyesült Királyságnak. Lovagias nép a magyar: nem lenne fair kihasználni a trónutódlás körüli zavarokat és azt sem, hogy átmenetileg egy – egyébként szimpatikus – nő vezeti Nagy-Britanniát. Majd amikor az amerikaiak megadják magukat, ismét napirendre vehetjük a kérdést.