h i r d e t é s

Vádat emelt a NAV Gőgös Zoltán gyanús támogatása miatt

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vádat emelt a NAV Gőgös Zoltán gyanús támogatása miatt

2016. június 22. - 08:55
0 komment

Félmilliárd forint közpénzt utalt gyorsan a Leader Egyesületnek még 8 éve - írja az Index.

Nyomozni kezdett a NAV Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egy 8 évvel ezelőtti támogatási szerződése miatt, és most vádat is emeltek, írja a Magyar Idők. Igazából már korábban megállapította az ügyészség, hogy a félmilliárdból 200 milliót jogosulatlanul használtak fel, a Kehi pedig azt, hogy az egyesület gyakran csak arra törekedett, hogy valami számlát szerezzen a költségei bizonyítására, ez vezetett most a navos vádemeléshez. A 200 milliót már tavaly visszafizettette velük a bíróság. 

A problémás szerződés alapján félmilliárd forint támogatást kapott 2008 végén a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület. Ez arra kellett volna nekik, hogy a válság hatásait kommunikálják az embereknek. A kérelmüket december 16-án iktatták, 18-án már alá is írta a szocialista Gőgös Zoltán, akkori államtitkár, 22-én már utalták is a pénzt. A Leader elnöke, Molnár Katalin, Kazár volt szocialista polgármestere volt egyébként.

Ebből a közpénzből először az egyesület törlesztette 41 millió forintnyi hitelét, aztán jó darabig nem csináltak ez ügyben semmit. Legalábbis április 9-én utaltak ki pénzt először a projekttel kapcsolatban bármire. A rendkívüli támogatás miatt a minisztériumi jogászok is jeleztek, hogy nem lesz ez így jó, ilyen összegnél ilyen célra közbeszerzést kellene kiírni, de ez nem hatotta meg a döntéshozókat. Ugyanúgy jelezték, hogy támogatási szerződés elnagyoltnak, számonkérhetetlennek és túlárazottnak is tűnik, de ezt se vették figyelembe 8 évvel ezelőtt Gőgösék. (index.hu)