Vannak még jó emberek - Könnyes támogatás átadás debreceni kisnyugdíjasoknak
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete még az ősz elején felhívásban fordult a tehetősebb nyugdíjasok felé.
Aki a rászorulókat segíti, az valójában a jézusi üzenetet közvetíti.
/Dr. Beer Miklós, nyugalmazott váci megyéspüspök/
Kértük, akinek az anyagi helyzete lehetővé teszi, ajánlja fel a 30 ezres utalványát a Kéretlen Figyelemnek. Az egyesület cserébe vállalta, hogy a befolyt összeget a debreceni kisnyugdíjasok között még karácsony előtt teljes egészében szétosztja, szociális helyzetükre figyelemmel.
A felhívásunk nyitott szívekre talált. Sokan tettek felajánlást, így a mai napon 29 debreceni kisnyugdíjasnak tudtuk kicsit szebbé tenni a karácsonyát. Sajnos minden rászorulónak nem tudunk segíteni, a legnehezebb helyzetben lévőket hívtuk meg arra a rendezvényünkre, ahol a adományokat átadtuk.
A felhívásra 860 ezer forint támogatás érkezett. Ebből 650 ezer különböző címletű vásárlási utalványokban; 210 ezer forintot pedig átutaltak a kisnyugdíjasoknak. A teljes összeget kiosztottuk, a szociális helyzetet figyelembe véve. Így 20-30-40 ezer forintos utalványokat kaptak a kisnyugdíjasok, az ellátásuk összegétől függően. A legkisebb nyugdíj összege 44 ezer forint volt, a többség 100 ezer körüli nyugdíjat kap, néhányuk nyugdíja "majdnem" elérte a 140 ezer forintot. E fölött már nem tudtunk támogatást adni. Sajnos.
Az adományokat Juhászné Lévai Katalin adta át, szinte mindenkinek és Katinak is könnyezett a szeme. Megható, szívszorító percek voltak. Nehéz szavakba önteni, ott kellett lenni ahhoz, hogy átérezhessük ezeknek a perceknek a hangulatát.
Szívünk megtelt melegséggel. Jó érzés, hogy adni tudtunk, de csak azért, mert vannak még jó emberek. Sokan próbálták azt a társadalmi igazságtalanságot enyhíteni, hogy a kormány ugyanazt a támogatást adta a több százezer kisnyugdíjasnak, mint a milliós összegű nyugdíjjal rendelkezőknek.
Ha a kormányzat ténylegesen segíteni akart volna, akkor a vásárlási utalványok összegét a nyugdíjasok szociális helyzetétől tette volna függővé. De ugyanez történik a választásokra tekintettel beígért 14. havi nyugdíjjal is. Jövőre akinek 100 ezres nyugdíja van 25 ezer forintot kap; az egymilliós nyugdíjat kapó pedig 250 ezer forinttal lesz gazdagabb.
Az egyesület nevében nagy tisztelettel hajtunk fejet minden támogatónk előtt. Hálásak vagyunk az adományokért, higgyék el, minden forint jó helyre ment. Köszönjük, köszönjük, köszönjük.
Természetesen az egyesület azon tagjai, akik megtehették, szintén felajánlottak a 30 ezres utalványaikat. Az ország minden részéből érkeztek támogatások, a fővárosból, nagyobb városokból, kisebb településekből. Örülünk, hogy több debreceni "szívember" is hozzájárult a kezdeményezésünk sikeréhez.
Az egyesület legközelebb 2025. december 26.-án, a szeretet ünnepének másnapján várja karácsonyi melegséggel a vendégeit. Kérjük, akik tehetik, támogassanak bennünket, hogy "igazi" karácsonyi vendégséget tudjuk "varázsolni" a Petőfi térre.
Aki segíteni szeretne az alábbi telefonszámon jelezheti, a hét minden napján:
+36 30 9841 963
Advent második hetében teljen meg mindannyiunk szíve jósággal, szeretettel nehéz sorsú honfitársaink iránt.
Fogadjuk meg Iványi Gábor üzenetét:
Légy olyan ember, akiben a szó és a tett ugyanaz!
Debrecen, 2025. december 05.
Tisztelettel
Tukoráné Kádár Ibolya



















.jpg)



















