Barna Illés cukrászmester 50 évvel ezelőtt nyitotta meg cukrászdáját Gödöllőn. 2016. május 11-én a Nébih lakossági bejelentést követően ellenőrzést tartott az üzletben. Határozatukban 2016. május 15-ével bezárásra kötelezték a tulajdonost.

50 éve vagyok kisiparos itt Gödöllőn, 64 éve vagyok a szakmában. Én Magyarország legfontosabb helyén voltam cukrász, a Kísérlet Atomreaktorban, a Csillebérci Úttörőtábor mellett, a Központi Fizikai Kutató Intézetben. Onnan jöttem ide ’66-ban.

Idejött egy nő meg egy férfi, az egyik állatorvos, a másik meg állítólag a főnöknő. Azt mondták, hogy engem a zöld számon bejelentettek, hogy itt nincsenek rendben a dolgok, ezért jöttek ellenőrizni. Aztán abba maradtunk, hogy inkább bezárok, mert plafonig akarták csempéztetni a helységet, meg át kellene építtetni ezt az öreg házat. De ehhez már hozzá sem lehet nyúlni. A gépeket és az eszközöket modernre kellene cserélni, mert szerintük elavultak. Az ötven év alatt nem fordult elő, hogy visszahozott volna valaki egy süteményt. Vagy panaszkodott volna fagylaltra. Soha. De nem csak itt, sehol! Sehol sem, ahol eddig dolgoztam! És erre büszke vagyok!

Forrás: faktor.hu

Hogy mi lesz most? Bezárok. Talán nem dől össze a világ énnélkülem. Pótolhatatlan ember nincs. Tetszik érteni? Majd valamit csinálok. Nem tudom még. Megyek a testvéremhez. Van még egyetlen testvérem. Hatan voltunk, de már csak egy él, ketten maradtunk. Megyek hozzá. Ha nem engednek dolgozni, valamit ki kell találnom. De nem fogom magam megbüntettetni. Mert azt mondták, hogy nem bírságolnak meg egy forintra sem, ha vasárnap este örökre bezárok.

Udvariasak voltak velem, én is ő velük; ha ez a kívánságuk, akkor én bezárok. Én 50 évig szolgáltam Gödöllőt, soha semmi probléma nem volt. Csak van valaki jóakaróm. Mást nem tudok mondani. De ilyet nem szabadna csinálni, hogy valakinek a rosszindulata egy embert tönkretesz! Ez olyan, mintha én most betelefonálnék a maga munkahelyére, hogy rúgják ki, mert ez meg az van. És akkor magát tönkretettem. Miközben azt sem tudom, kicsoda. Krémest tetszik kérni?

A múlt évben még az történt, hogy valaki agyondicsért az interneten és jöttek az egész országból. Majdnem belehaltam az egészbe, mert annyian voltak, de álltam a helyem. Nem adtam föl. Mert az emberek jöttek. Most is jönnek. Mert olvasták, hogy bezárok, meg vannak ijedve, hogy elmegyek, nincs több krémes, se fagyi. Vége az üzletnek. Én már 78 éves vagyok. Két agyi infarktusom volt, kétszer operáltak, 15 éve komoly szívbeteg vagyok. Ha lenne is ennyi pénzem, ami a felújításhoz kell, sohasem térülne meg.

Nem lesz baj. Van nyugdíjam, amellett csináltam a kisipart. Fizetem a tébét. Hétezer-ötven, minden hónap 15-ig fel kell adni. Kellett. Most 25-én ultrahangra kell menni, most voltam vérvételen. Azt mondta a főorvosnő, hogy amíg élek, dolgozhatok, csak ellenőrizni kell engem negyedévente. Dolgoznék én halálom napjáig. De most már nem hagyják.

Egy életen keresztül csináltam, dolgoztam. Betegen is. Nekem még nincs végem, de az üzletnek igen. De inkább ez, mert én nem fizetek büntetést. Erre nem fogok keresni. Ha ez a köszönet, hogy becsületesen dolgoztam egy életen át, akkor nem akarok semmiféle jelzőt használni senkire. Most még dolgozom. Kell a fagyi, meg a sütemény. Mert jönnek búcsúzkodni.

Utoljára enni egy jót.

Szerző: Mészáros Annarózsa / faktor.hu