h i r d e t é s

Vascsővel verte halálra élettársát, mert nem hozott bort

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vascsővel verte halálra élettársát, mert nem hozott bort

2015. november 18. - 10:09
0 komment

A férfi nem vitt haza bort. Az asszony emiatt annyira dühös lett, hogy agyonverte egy vascsővel.

Illusztráció - Forrás: kozpontban.hu

Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat egy 60 éves nő ellen, aki idén márciusban halálra verte élettársát oroszlányi otthonukban. Az asszony – aki az ügyészség szerint „szükségtelen brutalitással és embertelenséggel” ölt –  előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást - írja a 24.hu.

A vádirat szerint az érintettek 1995 óta éltek együtt. A gyilkosság napjának délelőttjén – március 6-án –  a férfi alkoholt vett, amit meg is ittak - a délutáni órákban elment otthonról, csak az esti órákban ment haza. Élettársa számon kérte őt, hol volt és miért nem hozott több bort, majd szidni kezdte őt és a családját is.

Az asszony dühbe gurult, felkapott egy 90 centiméter hosszú vasrudat és nekiesett párjának, ütlegelte a koponyáját, az orrát, a mellkasát, a hasát és a lábát is. A férfi a földön feküdt, vérzett, a nő pedig lefeküdt aludni. Csak másnap reggel tűnt fel neki, hogy élettársa nem lélegzik, ekkor értesítette a rendőröket.

Fegyházbüntetést indítványoztak vele szemben – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség szerdán.

 

24.hu