h i r d e t é s

Vasútállomás épülhet a budapesti reptérre

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Vasútállomás épülhet a budapesti reptérre

2017. szeptember 11. - 09:56

A következő hónapokban döntenek a ferihegyi vasút fejlesztéséről, amelynek keretében vasútállomás épülne a 2-es repülőtéri terminálon. 

Ferihegy megállóhely - Fotó: H. Szabó Sándor

Az engedélyezési tervek kidolgozása folyamatban van, illetve ebben az évben várható a vasúthatósági létesítési engedély megszerzése - szerepel a Világgazdaság cikkében

A következő hónapokban derül ki, a projekt ütemezése, a közbeszerzési pályázat kiírásának időpontja, az építkezés kezdete és az is, hogy milyen pénzből fedezik a több tízmilliárd forintra becsült beruházás költségét. A kormány határozati döntésének értelmében, Kőbánya-Kispest és Monor állomások között 27 kilométeren új, az országos hálózatba illeszkedő kétvágányú, villamosított vasúti pálya, a 2-es terminálon pedig átmenő vasútállomás épül.

A fejlesztés nemcsak a főváros irányából, hanem a dél- és kelet-magyarországi nagyvárosokból is lehetővé teszi majd a repülőtér gyors megközelítését, így például a Debrecen vagy Szeged felől érkezőknek nem kell majd beutazniuk a Nyugati pályaudvarra a repülőtérre való kijutáshoz.

A reptér utasforgalmának folyamatos növekedése miatt szükségszerű a kötött pályás közlekedési kapcsolat. A folyamatban lévő bővítéseknek köszönhetőn, a repülőtér évi 11,5-12 milliós utaskapacitása, évi 15 milliósra nő. A Budapest Airportnál azzal számolnak, hogy 2019-ben el kell kezdeni egy újabb terminál építésének előkészítését. (portfolio.hu)