Valamikor a nyáron kezdtem el, hirtelen ötlettől vezérelve, valamelyik sajtóhír kapcsán egy sorozatot: egy fotó a terepről, ahol dolgozunk, és egy, általam kiválasztott, a szegénység, a gyerekszegénység mellé ellenpontként tehető beruházás, mutyizás, pénzelnyelés. Nem volt benne nagy tudatosság, csak tettem egymás mellé, naponta, amit a hírek adtak, vagy amit küldtek mások. Még most is kapom őket, pedig nem viszem tovább ebben a formában. 100 napra terveztem ugyanis.

Az élet úgy hozta, hogy épp október 23-án tettem fel a századikat. Aztán készítettem egy albumot a facebookon, hogy egyben is látható legyen. https://www.facebook.com/lritoknora/photos/?tab=album&album_id=366314063...

200 fotó. Egy szubjektív korlenyomat.

Ám azt nem gondoltam, hogy ez az album ennyi embert megmozgat… nagyon sok volt a megtekintés, megosztás, komment… fotónként is. Az első két nap még próbáltam követni, aztán nem bírtam. Ám beleolvasva azt hiszem, így teljes a korlenyomat. A kommentekkel együtt.

Mert annyira tipikus lett az egész, pontosan jelzi, milyen mentális állapotban vagyunk. És azt is, mennyit tudnak, mit gondolnak az emberek általában a szegényekről.

Nyilván ott voltak a kommentelők között azok, akik ismerik a munkánkat, ők próbáltak folyamatosan beemelni szempontokat, melyeket itt, e blog bejegyzéseiben is mindig bemutatok. Azt hiszem, összességében ők voltak többen, bár nem végeztem számításokat. Ők voltak azok, akik próbálták megértetni, nem olyan egyszerű a kérdés, ahogy az ítélkezők látják. Néha sikerrel jártak, de többnyire meggyőzhetetlenek voltak a velük vitatkozók. Voltak olyanok is, akik maguk is elszenvedői a szegénységnek, ők próbáltak a saját életükből vett példával érvelni, de ők sem voltak igazán befolyással a más véleményen levőkre.

Mert voltak bőven olyanok, akik valószínűleg nem találkoztak még a munkánkkal, a megosztások hozták ide őket, jöttek a sztereotípiákkal, a tisztes szegénység múlt századi ideájával, több kommentben jelezve, hogy ők aztán tudják, mi a szegénység, mert az anyjuk, a nagyanyjuk, a nénikéjük, falubelijük stb. is szegény volt, de tiszta…meszelt, mosott, homokkal súrolta tisztára a lábasokat, némán, kussolva, a huncut kis garasokat gyűjtögetve a fiók mélyén, na az volt az igazi, nem „ezek”, akik koszosak, nem meszelnek, csak ülnek a mocsokban, és várják a sült galambot.

No, meg közöttük voltak olyanok is, akik szerint csaltam a képekkel, nyilván én rendeztem be a terepet, hogy támadhassam a kormányt. És azok is, akik több kommentben vitatták meg, részletesen elemezve a fotót, hogy mit keres ott a kólásüveg, a hamutárca, a tv, hogy túl drága oda az a lábas (mielőtt eljutott volna addig, hogy nyilván lopta, elébe mentem, hogy tőlünk kapta adományként), meg, hogy a padlón levő valami az linóleum-e, vagy négyzetméterenként hatezres laminált padló. Felvetették, hogyan kerülhetett az ikeás olló az asztalra (ezt is mi kaptuk, az Ikeától, pár éve, egy támogatás keretében), milyen „jó kis kés” van az üres tányér mellett. „Szakértő” szemmel köpték le újra és újra azokat, akik ott élnek, bár nem tudnak róluk semmit, de hát ez nem is kell, „ezekkel” úgysem érdemes törődni, csak iszik, dohányzik, gyereket csinál mind… és nyilván így akar élni, mert ha nem így akarna, tenne róla.

Örvendeztek, ha egy-egy olyan fotó jött a sorba, ahol nem volt piszok, na, ez igen… ez a szegénység, ami tiszta….és ezt már nosztalgiával szemlélték, ez a jó, így kell. Megsúrolni a lábaskát, szárítgatni a mosott ruhát. Ja, hogy áram sincs? Na és? Régen sem volt…

Áradó gyűlölet a szegények iránt (aki persze szerintük nyilván mind cigány). Borzongató.

No, és ne hagyjam ki azokat sem, akik a másik oldal hasznosságát, szépségét dicsérve fogalmazták meg a véleményüket. Miszerint igen, kell ennyi stadion, csodás épületek ezek, hasznosságuk vitathatatlan, ez a kormány munkásságának eredménye, a fejlődésé, és amit én teszek, azzal nyilván a most regnálókat támadom,  becstelen módon. Boldogan közölték pár képről, hogy ez korábbi…MSZP-s mutyi…és saját csapdámba estem, mert úgy állítottam be, hogy ehhez a kormányhoz köthető. Pedig ez sem volt szándék részemről. ( E blog írása az MSZP kormány idején kezdődött. Ha most ők építenének ennyi stadiont, akkor is szót emelnék. De ezt nem tudom megértetni azokkal, akik mindenben a politikát látják.)

Ja, és persze ne feledjem a nagy érvet, ami mindig eljön, hogy azért is menjek a francba, mert ilyet bárki, bármikor csinálhatott volna korábban is Magyarországon, sőt, bárhol a világon, ez így csak egy propagandafogás, és ostobaság is.

Na, és ott voltak a tájékozottak is. Akik pontosan tudták, miért kellett úgy csinálni ezeket a beruházásokat, ahogy. Jó, nem mindhez írtak, bár tehették volna, hiszen mindenhez értenek, csak párnak néztek alaposan utána, hogy jelezzék: hazug az egész párosítás. Az eredeti üzenet, a képek felvezetése őket nem érdekelte. Tereltek, jó taktikával csak azokhoz kommenteltek, amiről feltételezték, őket igazolja.

Azt hiszem, érdemes volt megcsinálnom ezt az albumot. Egy furcsa esszenciája lett mindannak, ami ma Magyarországon a szegénységhez kapcsolódik. Képekben, hírekben, viszonyulásokban. Az internet emlékezete pedig megőrzi ezt.

A sok szócsata, a stílus, az érvelés, a taktika, az arány a gyűlölet és a józan ész között, a kirekesztés és a szolidaritás között, a provokáló, mindenhol ott levő, kezét dörzsölő, és a feldühített között, a gondolkodó és az ítélkező, a még érző és az elvakult között sok mindent megmutat a mai Magyarországról.

Pontosan mutatja, hogy ilyenek vagyunk, ilyenné váltunk. Nagy kérdés, hogy változhatunk, változtathatunk e?

Szerző: L. Ritók Nóra / nyomorszeleblog.hvg.hu