h i r d e t é s

Vida Ildikó visszatért: ő lett a KÖZGÉP elnöke

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Vida Ildikó visszatért: ő lett a KÖZGÉP elnöke

2017. január 09. - 19:11
0 komment

A NAV botrányosan távozott vezetője Nyerges Zsoltot váltja Simicska Lajos cégében - írja az Index.

Forrás: MTI

A mai nappal leköszönt posztjáról dr. Nyerges Zsolt, a Közgép Zrt. igazgatóságának elnöke és Németh Miklós, a társaság vezérigazgatója, akiknek az irányításával a Közgép Magyarország meghatározó építőipari cégévé vált - ezt írja közleményében Simicska Lajos cége. A közleményben az is szerepel, hogy

Nyerges Zsolt helyét a NAV botrányok között távozott vezetője, Vida Ildikó veszi majd át a Közgép igazgatóságának élén.

Nyerges Zsolt 2011 óta volt a Közgép igazgatóságának elnöke. Leköszönésképpen Nyerges azt mondta, mind szakmai, mind üzleti értelemben kiemelkedően eredményes évek állnak a clég mögött és büszke arra, hogy "a hidak, utak, vasútvonalak építésén keresztül az egész ország infrastrukturális fejlődéséhez hozzá tudtunk járulni" A cég vezérigazgatója, Németh Miklós is távozik, helyére Kinde Kálmánt választotta a közgyűlés. (index.hu