Lemondtak. Lemondott a teljes szocialista vezérkar, és lemondott a Jobbik elnöke is. Lehetne a demokrácia fokmérője is ez: oly pártok vezetői mondtak le, amely pártok valóban komolyan vehetőek, és amelyek maguk is valóban le akarták váltani Orbán rendszerét. A többiek reakciója rossz színjáték, nem több. Az LMP és a DK Szél Bernadettestül és Gyurcsányostul szinte ünnepel. Ők győzelemnek élik meg saját talmi „erősödésüket”. Beáldozták a kormányváltást önmagukért. Ezt a választók nem fogják elfelejteni, nem fogják többé megengedni. Az ellenzéki szavazók indulata jogos a 2/3-ot lehetővé tevő LMP és a baloldalt leértéktelenítő DK felé is.

Még talán szokatlan is, hogy épp a belső szivárogtatástól és konfliktusoktól terhelt MSZP tűnik a legbékésebbnek a választások óta.  Hogy ez valódi béke-e vagy csak vihar előtti csend, az nagyban múlik a párt testületeinek döntésein. Az MSZP-P körüli csend azonban érthető. A színfalak mögött bizonyára átrendeződik az erőtér olyanokra, akik a szövetséget komolyan veszik, és olyanokra, akik csak saját magukkal vannak elfoglalva.

Az MSZP masszív lejtmenetben volt a Párbeszéddel kötött szövetség előtt. Botka lelépett. Molnár Gyula, Hiller István, Mesterházi Attila és mások olyan koordinációs megállapodást hoztak tető alá a DK-val, amelynek két nagy vesztese az ország és az MSZP. Karácsony nélkül folytatódott volna a szocialista párt csökkenő tendenciája, és ma 7-8 %-os lenne az MSZP, ami épphogy elég lett volna – ha egyáltalán elég – az 5%-os parlamenti küszöbre.

Az emberek a Szövetségre szavaztak. E Szövetségnek két erős pillére van: az MSZP és a Karácsony Gergely vezette Párbeszéd. Egyik sem, ismétlem, egyik sem lett volna képes 12,5%-ot hozni listán a másik nélkül. Remélhetőleg ezzel a ténnyel a szocialisták és a párbeszédesek is tisztában vannak. Ha ugyanis nem a közös úton megy tovább a két párt, azzal kikövezik a magyar baloldal vesztőhelye felé vezető utat. Nincs potens alternatívája e két baloldali pártnak. És az is tisztán látszik, hogy együtt erősebbek.

A problémát az MSZP számára nem a szövetségi politikája, hanem a saját rossz döntései, a DK-nak átadott körzetek, a vidéki szervezeteik leértékelése és a rendkívül rossz minőségű elitjének köszönheti. Az, hogy Molnár Gyula lemondott, dicséretes, de nem elégséges feltétele a további munkának. Pl. követnie kellett volna Hillernek is, aki legalább annyira hibás a gyenge választási eredményért, mint a pártelnök. A Magyar Szocialista Párt vezetése vasárnap megbukott pártpolitikusként. Igazság szerint a DK-s megállapodás pillanatában buktak meg. A saját pártjuk emberfeletti munkája és egy másik párt néhány prominense mentette meg a seggüket. Tessék szépen tovább dolgozni a közös házon és nagyon megbecsülni, amit kaptak, mert ez egy esély. Olyan esély, amelyet sokan közülük meg sem érdemelnek, mégis megkapnak. Tessék felelősséggel élni vele!