h i r d e t é s

Visszaszól az őt hiteltelenítő fideszeseknek a kormányhivatali vezető, aki nemrég kipakolt a NER-ről

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Visszaszól az őt hiteltelenítő fideszeseknek a kormányhivatali vezető, aki nemrég kipakolt a NER-ről

2017. augusztus 29. - 08:54

Kamupályázatok, kampányban felhasznált listák, korrupció, fenyegetés, folyamatos feljelentések. 

Balról a második Varga Zsolt, a Nyugdíjbiztosítási Ellenőrző Testület új tagja a Parlamentben, 2010-ben - Fotó: MTI

Korrupció, a törvények és a szakmaiság semmibevétele, a politikai aktivisták hivatalba emelése, az alkalmazottak megfigyelése, fenyegetése, feljelentése – Varga Zsolt, a somogyi kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának korábbi vezetője, a társadalombiztosítási és családtámogatási főosztály egykori helyettes vezetője igencsak megrázó képet festett a Nemzeti Együttműködés Rendszerének vidéki hétköznapjairól a múlt héten. A korábbi köztisztviselőt elsőként a magyarnarancs.hu szólaltatta meg.

A magát megrögzött jobboldalinak valló szociálpolitikus hat éven át dolgozott kormánytisztviselőként, korábban az MDF-ben politizált, majd 2006-tól a Fideszt támogatta, 2011-től pedig négy évig a somogyi kormányhivatal nyugdíjbiztosítási igazgatóságának vezetőjeként, majd újabb két évig a társadalombiztosítási és családtámogatási főosztály helyettes vezetőjeként dolgozott, ahonnét saját kérésére felmentéssel távozott, hogy aztán szociálpolitikusként dolgozzon tovább.

A Varga által elmondottak nem maradtak visszhang nélkül, a kormánypárt reagált az állításaira. „Elképzelhetetlennek tartom, nem találkoztam ilyesmivel – mondta a Hír Tv-nek Bánki Erik fideszes országgyűlési képviselő, a nagyobbik kormánypárt dél-dunántúli erős embere Varga Zsolt állításairól. „Ne felejtsük el, olyan ember nyilatkozatáról van szó – tette hozzá –, akinek visszatekintve életútjára, sehol sem állta meg a helyét.” Gelencsér Attila, Kaposvár fideszes parlamenti képviselője nyilatkozni nem akart, csak annyit reagált a tévének: „Ha történt is visszaélés a nyugdíjasok adataival, azért éppen Varga Zsolt a felelős, hiszen ő vezette a nyugdíjbiztosítási igazgatóságot.”

Az egykori kormánytisztviselő nem lepődött meg a kormánypárti reakciókon. „Gelencsér Attila kaposvári, és szinkronhangja, Bánki Erik mohácsi fideszes országgyűlési képviselők munkásságomat minősítő megjegyzéseivel szemben a tények a következők” – mondta Varga a magyarnarancs.hu-nak. „Szociális munkásságomért Pro Caritate, társadalombiztosítási munkásságomért Szent Kristóf, Somogy megyéért végzett tevékenységemért Somogy Polgáraiért kitüntetéseket kaptam. Vezető kormánytisztviselői munkakörömet kivételes, vagyis a legmagasabb minősítéssel végeztem és fejeztem be, a két évtizedes teljes közszolgálati életpályámat a megbecsülés övezte. Éppen ezért Gelencsér és Bánki képviselőknek az állami közszolgálatban álló fideszes kádereik életútjának böngészését tanácsolom.”

Varga Zsolt – aki kiemelte, a támadások ellenére egyáltalán nem bánta meg, hogy a nyilvánossághoz fordult – a kaposvári képviselő állítására, amely a nyugdíjasadatokkal kapcsolatos esetleges visszaélésért őt tette felelőssé, megjegyezte: „Utólag, az állásukat féltő kollégák révén szereztem tudomást a történtekről.”

 

magyarnarancs.hu