h i r d e t é s

Washington kiakadt a keddi rakétateszten, kéri az ENSZ BT azonnali összehívását

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Washington kiakadt a keddi rakétateszten, kéri az ENSZ BT azonnali összehívását

2017. július 05. - 06:13

Az ENSZ Biztonsági Tanács ülésének összehívását kezdeményezte az Egyesült Államok az újabb észak-koreai rakétakísérlet miatt - közölte kedden az amerikai ENSZ-misszió egyik szóvivője. Washington megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt aznap. 

Forrás: cnn.com

Úgy tűnik, Észak-Korea képes tömegpusztító fegyverrel elérni Alaszkát is.

A 15 tagú ENSZ-testület várhatóan szerdán tanácskozik zárt ajtók mögött. Diplomaták azt mondták, hogy helyi idő szerint szerdán délután három órakor (magyar idő szerint este kilenckor) ül össze a BT, írta az MTI.

Észak-Korea kedden újabb ballisztikus rakétát lőtt ki az ország nyugati részéből. A rakéta Japán kizárólagos gazdasági övezetéhez tartozó területen csapódott a Japán-tengerbe. A japán kormány korábban már közölte, hogy a rakéta, kilövése után negyven perccel, több száz - a dél-koreai hadsereg szerint 930 - kilométert megtéve csapódott a Japán-tengerbe.

Néhány órával a rakétakísérlet után jelentette be Észak-Korea, hogy most első ízben hajtott végre sikeres kísérletet nagy hatótávolságú, interkontinentális ballisztikus rakétával. A Hvaszong-14 típusú rakéta 39 perces repülése során 2802 kilométeres maximális magasságot ért el, és pontosan célba talált. Az észak-koreai állami média azt állította, hogy ezzel a rakétával Phenjan a világ bármely pontjára képes csapást mérni.

Az amerikai hadsereg korábban azt közölte, hogy Észak-Korea szárazföldi telepítésű, közepes hatótávolságú rakétát bocsátott fel annak ellenére, hogy interkontinentális rakétáról tájékoztatta a nyilvánosságot.

Rex Tillerson amerikai külügyminiszter azonban helyi idő szerint kedd este közleményében megerősítette, hogy Észak-Korea valóban interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

"Az Egyesült Államok határozottan elítéli az észak-koreai ballisztikus rakéta kilövését. Az ICBM tesztje

az Egyesült Államok, szövetségesei és partnerei, illetve a térség és egészében a világ ellen irányuló fenyegetés újabb fokozata

- írta közleményében Tillerson, aki szerint globális cselekvésre van szükség bármilyen globális veszély elhárítására. A tárcavezető leszögezte, hogy a phenjani "veszélyes rezsimet" támogatja és segíti bármely ország, amely ideiglenesen észak-koreai vendégmunkásokat fogad be, bármilyen gazdasági vagy katonai előnyökhöz juttatja Phenjant, vagy nem hajtja végre maradéktalanul a BT vonatkozó rendeleteit.

Válaszul az újabb rakétakísérletre az amerikai és a dél-koreai hadsereg szerdán hadgyakorlatot hajtott végre Dél-Korea partjainál, Atacms típusú amerikai harcászati és Hyunmoo típusú dél-koreai rakétarendszerekkel, amelyek - az amerikai hadsereg közleménye szerint - gyorsan bevethetők, és nagy pontosságú csapásokat tudnak végrehajtani Észak-Korea területén bármilyen időjárási viszonyok között.

Az interkontinentális rakéta tesztjével Észak-Korea nagy előrelépést tett rakétaprogramjában.

Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy képes tömegpusztító fegyvert célba juttatni az Egyesült Államok területére, legalábbis egész Alaszka elérhetővé válik számára.

A nemzetközi közösség heves elutasítással reagált a rakétakísérletre. Hírügynökségek idézték szerdára virradóra António Guterres ENSZ-főtitkárt, aki ugyancsak határozottan elítélte a rakétakísérletet, és felszólította Phenjant, hogy vessen végett a provokatív cselekményeknek. Guterres is azt mondta, hogy Észak-Korea feltehetően interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt.

Észak-Korea mindössze néhány nappal az előtt lőtte ki legújabb rakétáját, hogy a világ legfejlettebb, valamint legjelentősebb feltörekvő országait és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport Hamburgban tanácskozik, ahol arról is szó lesz, hogyan zabolázzák meg a phenjani fegyverkezést.

 

index.hu