h i r d e t é s

Wass Albert hangsúlyosabban szerepel majd az új alaptantervben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Wass Albert hangsúlyosabban szerepel majd az új alaptantervben

2020. január 09. - 11:16

A Magyar Nemzet információi szerint a korábbinál hangsúlyosabban jelenik meg Wass Albert és Szabó Magda munkássága, de az angol krimiszerző, Aga­tha Christie is helyet kapott a korszerűsített, hamarosan megjelenő Nemzeti alaptantervben (NAT) – írja a magyarhang.hu

Egy kislány nézegeti új tankönyveit, mögötte szülők állnak sorba tankönyvekért a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. Forrás: MTI/Fotó Koszticsák Szilárd

A cikk egy 2019. decemberi keltezésű, már kormány-előterjesztés formájába öntött, tehát nagy valószínűséggel végleges verzióra hivatkozik.

 Az új NAT-ban önálló műveltségterületként jelenik meg a Technológia, amin belül létrejön a technológia és tervezés nevű új tárgy. Ez lényegé­ben a jelenlegi technika, illetve informatika tárgyak modernebb szemléletű, továbbfejlesztett összeolvadása. Az Életvitel és gyakorlat viszont nem lesz önálló terület többé.

Jelenleg ide tartoznak az olyan témák, mint a háztartástan, a KRESZ, a pályaorientáció, a gazdasági ismeretek vagy a családi élet. Ezek nyilván nem tűntek el, de más tárgyakba olvadtak, átrendeződtek a hangsúlyok.

Tartalmaz az alaptanterv óraszámcsökkentést is, de ez nem számottevő: a heti maximális óraszám a korábbi 35 helyett ezentúl csak 34 lehet középiskolában, még a legfelső évfolyamokon is.

A HVG közben azt írja, hogy az átdolgozott alaptantervet és a rá épülő kerettanterveket már szeptember elsejétől bevezetnék.

magyarhang.hu