h i r d e t é s

103 embert mentettek ki élve a romok alól a földrengés után Törökországban

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

103 embert mentettek ki élve a romok alól a földrengés után Törökországban

2020. november 02. - 06:05

Három kisgyereket és édesanyjukat mentették ki élve szombaton egy összeomlott épület törmelékei alól Törökország nyugati részén, mintegy 23 órával azután, hogy az Égei-tengeren történt 7-es erősségű földrengés legalább 39 ember halálát és több mint 880 embert sérülését okozta.

Forrás: Ali Aksoyer/DHA via AP / Euronews

A sérültek közül 8 ember intenzív osztályon van, hármuk állapota kritikus.

Az amerikai földtani intézet (USGS) szerint a földmozgás epicentruma 33,5 kilométerre volt a török partoktól, a fészke pedig 10 kilométer mélyen a tengerben.

A törökországi Izmírben 20, többségében toronyház dőlt össze. 26 órával a rengés után egy 65 éves férfit hoztak ki élve a romok alól.

A mentésben több mint 5500 ember vesz részt. A helyszínre érkezett a török elnök is, aki elmondta, hogy szombat estig 103 embert sikerült kimenteni, de azt nem lehet tudni, hogy hányan voltak az épületekben, s így azt sem, hogy hány ember lehet még a romok alatt.

Erdogan azt is hozzátette, hogy a török kormány ideiglenes lakásokat biztosít az otthonukat elvesztett embereknek, és új épületek építésébe kezd.

A hatóságok figyelmeztették Izmir lakóit, hogy a sérült épületekbe se térjenek vissza, mert azok is összeomolhatnak, ezért sokan az éjszakát az utcán töltötték. (Euronews)