A teljes tengeri jégtakaró kiterjedése 4,60 millió négyzetkilométerrel (1,78 millió négyzetmérfölddel) megegyezve a 2008-as szinttel, a 10. legalacsonyabb volt a feljegyzések szerint. A déli féltekén, ahol a tél véget ér, az antarktiszi jég továbbra is felhalmozódik, de a 2016 előtti jégszinthez képest viszonylag alacsony marad.

A Jeges-tenger (balra) és az Antarktisz környéki jégtakaró napi képei a tengeri jég kialakulását és olvadását mutatják a sarkokon két év alatt (2023. szeptember 14. és 2025. szeptember 13. között). - Forrás: Trent Schindler/NASA Tudományos Vizualizációs Stúdiója

A sarkvidéki óceánokat borító jégfelületek mérete az évszakok során változik. A jég a hidegebb hónapokban a tengervíz megfagyásával, a melegebb hónapokban pedig elolvadásával halmozódik fel. A jég azonban soha nem tűnik el teljesen a sarkvidékeken. A Jeges-tengeren a jéggel borított terület jellemzően szeptemberben éri el az éves minimumát. Amióta a NASA és a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) tudósai 1978-ban elkezdték nyomon követni a tengeri jeget a sarkvidékeken, a tengeri jég kiterjedése általában csökken a globális hőmérséklet emelkedésével. 

„Bár az idei sarkvidéki tengeri jégterület mérete nem döntött rekord alacsony szintet, összhangban van a csökkenő tendenciával” – mondta Nathan Kurtz, a NASA Goddard Űrközpontjának Krioszféra Tudományok Laboratóriumának vezetője a marylandi Greenbeltben.

Az arktiszi jég 2012-ben érte el a feljegyzett legalacsonyabb kiterjedését. Walt Meier, a Colorado Egyetem Nemzeti Hó- és Jégadatközpontjának jégtudósa a rekord alacsony értékeket a melegedő légkör és a szokatlan időjárási minták kombinációjának tulajdonítja. Idén a jég éves csökkenése kezdetben hasonlított a 2012-es változásokhoz. Bár az olvadás augusztus elején alábbhagyott, ez nem volt elég ahhoz, hogy megváltoztassa az éves szinten csökkenő tendenciát. „Az elmúlt 19 évben a Jeges-tenger minimális jégtakarója a 2007 előtti szint alá esett” – mondta Meier. „Ez 2025-ben is folytatódik.” 

Az antarktiszi tengeri jég közeledik az éves maximumhoz

Ahogy az Arktiszon a jégtakaró eléri az éves minimumát, az Antarktisz körüli tengeri jég közeledik az éves maximumához. A közelmúltig a déli pólus körüli óceánban lévő jég ellenállóbb volt, mint az északi tengeri jég, a maximális fedettség a 2015 előtti években kissé nőtt. „Az idei év az átlagosnál alacsonyabbnak tűnik” – mondta Kurtz. „De az antarktiszi rendszer egésze bonyolultabb”, ami megnehezíti az Antarktiszon a tengeri jég trendjeinek előrejelzését és megértését. 

Meier szerint egyelőre nem világos, hogy az Antarktiszon továbbra is fennáll-e az alacsonyabb jégtakaró. „Egyelőre figyeljük”, hogy kiderüljön, a Déli-sark körüli alacsonyabb tengeri jégtakaró tartós-e, vagy csak egy átmeneti szakasz része. 

A globális jég nyomon követésének története 

A NASA és a NOAA közel öt évtizede számos műholdra támaszkodik a folyamatos tengeri jégfelmérés felépítéséhez, kezdve a NASA Nimbus-7 műholdjával (1978–1987), és folytatva a 1987-ben indult Védelmi Meteorológiai Műholdprogram műholdjain található Special Sensor Microwave/Imager és Special Sensor Microwave Imager Sounder műholdakkal. A NASA Aqua műholdján található Advanced Microwave Scanning Radiometer–for EOS szintén szolgáltatott adatokat 2002 és 2011 között. A tudósok kiterjesztették az adatgyűjtést a 2012-ben egy JAXA (Japán Űrkutatási Ügynökség) műholdon telepített Advanced Microwave Scanning Radiometer 2 műholddal.

Az ICESat-2 2018-as felbocsátásával a NASA hozzáadta a jégvastagság folyamatos megfigyelését a rögzítéshez. Az ICESat-2 műhold a jég magasságát úgy méri, hogy rögzíti azt az időt, amely alatt a műhold lézerfénye visszaverődik a felszínről, és visszajut a fedélzeti detektorokhoz.

„47 éve folyamatosan műholdakról figyeljük a globális tengeri jég kiterjedését” – mondta Angela Bliss, a NASA Krioszféra-tudományi Laboratóriumának főigazgató-helyettese. „Ez az adatrekord az egyik leghosszabb és legkonzisztensebb műholdas adatrekord, amelyből minden egyes nap képet kaphatunk az Északi-sarkvidék és az Antarktisz tengeri jegéről.” (NASA)