180 fokos fordulatot vesz a lengyel politika
Komoly fordulat: a lengyel miniszterelnök letette a garast a V4-es és a Magyarországgal való kétoldalú együttműködés mellett is.
Száznyolcvan fokos fordulatot jelentett be Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök a Sieci hetilapnak adott interjújában: a lengyelek mind a Magyarországgal való kétoldalú együttműködéshez, mind a V4-es együttműködéshez visszatérnek. A hétfőn megjelenő anyag beharangozója a wPolityce.pl oldalon jelent meg.
Már az előzetesből is kitűnik, hogy a lengyel kormányfő hosszan beszélt az interjúban Magyarországról és a V4-es kapcsolatokról. A lengyel kormányfő hangulatváltozását minden bizonnyal az hozta el, hogy a jelek szerint az Európai Bizottság mégsem utalja nekik a helyreállítási pénzeket, hiába állapodtak meg róla júniusban.
A Sieci újságírója, Michał Karnowski kérdésére, hogy van-e esély az együttműködés újraindulására, vagy vége van a magyar-lengyel barátságnak, Morawiecki azt válaszolta: „A háborúhoz való hozzáállás valóban nagyon megosztott bennünket. De azt gondolom, hogy idővel minden más ügy, amelyben szolidaritást, megértést és támogatást tanúsítottunk, újra összehoz majd bennünket. Én ezt nagyon szeretném. Mindannyian tudjuk, hogy a Visegrádi Csoporton belüli együttműködés jelentősen megerősíti országainkat. Ebben az esetben az 1 meg 1 meg 1 meg 1 nem négy, hanem hét vagy nyolc. Ezért marad fenn a csoportunk az egyes országok kormányai közötti – adott esetben nagy – különbségek ellenére is.”
Karnowski konkrétabban is rákérdezett arra, hogy milyen módon térhetnek vissza a V4-es egyeztetések. Morawiecki azt válaszolta, „olyan formátumot szeretnék kimódolni, amelyben a különbségek világos kimondásával, ukrán barátaink érzékenységének tiszteletben tartásával
vissza tudunk térni mnd a V4-es együttműködéshez, mind a Magyarországgal közös fellépéshez olyan területeken, amelyekben közös értékeink és érdekeink vannak.
Hiszek abban, hogy ez a közös nevező megtalálható. Valószínűleg a lengyelek is inkább készek erre most, mint márciusban vagy áprilisban.” (mandiner.hu)