h i r d e t é s

2 éven belül megváltoztatná a világot a Tesla

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

2 éven belül megváltoztatná a világot a Tesla

2016. január 13. - 13:45
0 komment

A most kiadott szoftverfrissítéssel már önállóan áll ki a garázsból az autó, de ez még csak a kezdet.

Fotó: AFP / Jerry Lampen

A hét elején komoly frissítést kaptak a Tesla járművei. A Summon névre keresztelt funkció segítségével a cég autói már a robotpilóta segítségével képesek ki- és beállni a garázsba, ráadásul úgy, hogy a kaput is magának nyitja és csukja a gép - írja a hvg.hu. Elon Musk szerint azonban ez csak az a kezdet, 2018-ra ugyanis olyasmi érkezik, amitől mindenki csak pislogni fog – számolt be róla a The Verge.

A Tesla-vezér Twitteren jelentette be, hogy 2018-ban már teljesen önjáróvá válnak a cég autói. Mindez azt jelenti, hogy ha a tulajdonos épp Los Angelesben ücsörög, az autója pedig New Yorkban maradt, akkor a telefonja segítségével üzenhet a kocsinak, hogy az menjen el érte. Musk szerint amiatt sem kell majd aggódni, hogy út közben – nagyjából 4500 kilométer – a Tesla lemerülne, az ugyanis önmagát fogja tölteni. Minez azt is jelenti, hogy a Tesla S a tavaly felállított hihetetlen rekordja egy pillanat alatt múlttá válhat.

Hogy az út minél biztonságosabb legyen, az autókat még több radarral és érzékelővel látnák el, Musk szerint pedig ennek köszönhetően a robotpilóta jobb sofőr lesz majd, mint az ember. Mindez elsőre merész kijelentésnek tűnhet, és nem is biztos, hogy az ember komolyan venné a kijelentéseket, ha nem a Tesla-vezér tette volna. Ha az utóbbi években valami biztossá vált az autóiparban, akkor az az, hogy az ő szavára mindig adni kell, elég csak a Falcon-9-es hordozórakéta biztonságos visszatérésére gondolni.

 

hvg.hu