h i r d e t é s

20 ezer forinttal akarhattak hallgatásra bírni egy munkást, aki három ujját vesztette el egy építkezésen

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

20 ezer forinttal akarhattak hallgatásra bírni egy munkást, aki három ujját vesztette el egy építkezésen

2019. február 20. - 06:16

A baleset eltusolásával próbálkozhat a munkáltató, a munkás feljelentést tett.

Forrás: pxhere.com

Munkahelyi baleset történt egy budapesti, belvárosi építkezésen januárban, számol be az RTL Híradó: egy munkás épp egy zsák cementet rakott egy betonozógépbe, amikor megcsúszott, és a szerkezet levágta három ujját. A 47 éves, háromgyermekes családapa azt állítja, hogy

a baleset után főnöke segítséget ígért, de végül csak húszezer forintot kapott tőle a kórházban azzal, hogy "ne csináljon semmi bajt", ő mindent rendez.

A munkás feljelentést tett: nemrég a rendőrséget, és a munkabiztonsággal foglalkozó kormányhivatalt is értesítette. Mindkét hatóság vizsgálatot indított.

Az építkezés fővállalkozója azt nyilatkozta, nem történt baleset egy munkatársukkal sem. A területen dolgozó alvállalkozók közül egyik sem reagált a Híradó megkeresésére. (nepszava.hu)