22 év után leváltották az iskolaigazgatót, majd visszahívták helyettesnek
Szeptember óta nincs igazgatója a kecskeméti Bányai Júlia Gimnáziumnak, és múlt héten a helyetteseket sem sikerült kinevezni.
Az intézményt 22 éve vezető igazgatóért hiába tüntettek a tanárok, szülők és diákok, a Kliknek nem felelt meg az igazgatói pályázata. Igazgatóhelyettesnek viszont visszahívták.
Érdekes fordulatot vett a kecskeméti Bányai Júlia Gimnázium vezetése körüli ügy. Tavaly mi is beszámoltunk arról, hogy 22 éves igazgatói munkája után távoznia kell Lukács Lajosnak, mivel a kecskeméti képviselő-testület nem támogatta a pályázatát. A pályázatot a törvény szerint tavaly kellett újra kiírni.
A tantestület, a szülők és a diákok hiába tiltakoztak, tüntettek többször is az igazgatójukért,Megvédjük a Bányait címmel Facebook-csoport is alakult 2500 résztvevővel. A Kliknek viszont nem felelt meg Lukács. Az első pályázatot, amelyen csak Lukács indult, eredménytelennek nyilvánították.
Majd jött egy újabb pályázat, és decemberben a Klik Lukács helyett egy másik jelentkező, Szilágyi Tünde Piroska mellett döntött. A döntés azért érdekes, mert a Népszabadság szerint ő ki sem töltheti az igazgatói mandátumát, mivel előbb éri el a nyugdíjkorhatárt.
Az idei tanév tavaly szeptemberben igazgató nélkül indult, az iskolát eddig a két igazgatóhelyettes vezette. A Klik decemberben döntött az új igazgatóról, ám Balog Zoltán miniszter még nem nevezte ki. Közben viszont válságos helyzetbe került az iskola vezetése, mert a két helyettes mandátuma is lejárt januárban.
A volt igazgató jó lesz helyettesnek
Ekkor jött a fordulat: a Klik behívatta Lukács Lajost, a korábbi igazgatót, és felajánlották neki az igazgatóhelyettesi posztot. A Klik ezt megerősítette az Indexnek, és azt írta
"Lukács Lajos felkérést kapott, hogy a következő intézményvezető-helyettesi pályázat eredményes lebonyolításáig – az intézmény működőképességének megőrzése érdekében - vállalja el az egyik helyettesi beosztás ellátását. Lukács Lajos az ajánlatot elutasította."
Az egyik addigi igazgatóhelyettes mellé tehát felkérték Lukácsot, aztán ketten várhatták volna az új igazgató érkezését. Lukács viszont nem vállalta a dolgot, és a másik helyettes is visszautasította a posztot.
Így viszont nem maradt egyetlen vezetője sem az iskolának.
A félév lezárásakor és a jövő évi felvételi elindításakor ez különösen komoly probléma.
A gimnázium szülői munkaközösségének Facebook-oldala azt írta, hogy a tanári kar végül úgy döntött, a két eddigi helyettes hajlandó folytatni, de csak közösen. "A Klik-vezető nagylelkűen ebbe beleegyezett" – írta szülői munkaközösség. A helyettesi pályázatokat pedig újra kiírják.
A helyzet tehát úgy áll, hogy az iskolának nincs még igazgatója és a két helyettest is csak hónapok múlva tudják véglegesen kinevezni. Megkérdeztük a Kliktől, miért volt szükség egyáltalán az igazgatóváltásra, és mi volt a probléma Lukáccsal igazgatóként, ha helyettesnek megfelelne. A Kliktől csak általános választ kaptunk: azt írták, hogy a törvény miatt kellett új pályázatot kiírni, és "a pályázat elbírálója az eljárás dokumentumait megkapja, azokat szabadon mérlegeli és dönt".
A Bányai a középiskolai rangsor szerint a megye legjobb gimnáziuma, az országos rangsorban a negyvenedik.