33 év után újra a Metro Klubban Arató András
„Ahol csak a zene kábít, és még lassúzni is lehet”
Generációjának egyik legismertebb lemezlovasa még gimnazistaként járt először a fővárosi Metro Klubban, amely február elején Metro Club Theatre néven nyitott újra. Arató András évtizedeken át játszott Budapest legendás szórakozóhelyén, és mostantól kéthetente ismételten ő felel a hangulatért.
Arató András fergeteges bulival tér vissza ezen a héten (2019. március 2.) Budapest ikonikus szórakozóhelyére, a hetedik kerületi Metro Klubba, ahol a pályafutása is kezdődött. A Dohány utcai legendás szórakozóhelyen minden pénteken és szombaton a luxus varázsával átitatott környezetben, nyugati színvonalú hang- és fénytechnikával, kifogástalan kiszolgálással, mennyei italokkal, hatalmas tánctérrel és az ország legjobb lemezlovasaival várják a vendégeket.
Arató András 33 év után tért vissza régi sikerei helyszínére, ahol a zenekarok mellett az ő neve is országos szinten patinássá vált.
1975-ben lettem DJ, és akkor 21 évesen én voltam az ország legfiatalabb hivatásos lemezlovasa. Akkoriban még „showivőként” szerepeltem a plakátokon. Imádtam ezt a klubot, egyedülálló hangulata volt. A klubélet akkor még este 6-tól 10-ig tartott, de már 5 órakor kígyózó sorok álltak az épület előtt. Óriási hangerőnek tűnő berendezés volt, de ma kontrollhangnak is kevés hangnak tartanák. Mégis szerettek az emberek ide járni, mert a fellépőket korosztályukból valónak érezték
– emlékezett vissza.
Mint fogalmazott, számára a Metro Klub volt a világ közepe. Nem zajlott még celebgyártás, a zenészek a klubban úgy viselkedtek, mint a vendégek, csak egy-egy órára színpadra léptek közben. Nem voltak testőrökkel körbevéve, nem volt szelfi, mindenről lehetett velük beszélgetni. A hangulata igazán családias volt.
Azt is elmondta, hogy sokáig az ő zenéjére táncoltak a Vas utcai kereskedelmi szakközépiskola diákjai. Az ő szalagavató báljaikon a zenekarok helyett Arató Diszkó volt.
Ekkoriban találta ki az általa mai napig használt Zenés Időutazást is, mert a retró szó szerinte minden korosztálynak mást jelent.
Amikor megkeresett a mostani menedzsment és bementem a klubba, először azt hittem, hogy rossz helyen járok, de szerencsére nem így történt. Körülnéztem, beleszívtam a levegőbe, és éreztem, hogy akik most vezetik a klubot, nem a gyors meggazdagodásban reménykednek. Átgondolt koncepció szerint különböző generációkat céloznak meg különböző rendezvénytípusokkal. Igényes a hang- és fénytechnika, valamint a bútorzat is
– mondta Arató András.
Szerinte a klub tökéletes kikapcsolódási lehetőséget kínál a 25 és 70 év közötti korosztálynak, akiknek már nincs hová mennie szórakoznak. Nemcsak hogy újra fiatalnak érezhetik magukat, de újra át is élhetik azt a zenei érzést, amibe beleszerettek.
Arató András azt tapasztalja, hogy kezd újra divatba jönni, mint a miniszoknya. Kéthetente, havonta találkozhatnak majd vele a vendégek a Metro Klubban. A szlogenje pedig még mindig ugyanaz, mint amikor legutóbb, több mint 30 éve fellépett az ikonikus szórakozóhelyen: Arató Disco, ahol csak a zene kábít és még lassúzni is lehet.