6 hasznos pénzügyi eszköz (+1 tanács), hogy ne legyen baj a hiteltörlesztéssel
Már a koronavírus első hulláma után is sokaknak okozott gondot a hiteltörlesztés, de a jegybank előrejelzése szerint 2021. első negyedévében jön el a mélypont a munkaerőpiacon. A Bank360.hu azt vizsgálta meg, hogy mit tehetünk azért, hogy egy ilyen helyzetben ne kelljen még az adósságunk miatt is aggódni.
Az elhúzódó járványhelyzet okozta gazdasági kihívásokat a vállalatok részmunkaidővel és leépítéssel próbálták enyhíteni. A jegybank legfrissebb, szeptemberi inflációs jelentése alapján viszont a foglalkoztatottak számának mélypontja a versenyszférában majd csak 2021 első negyedévére - 2021 közepére érkezhet el. Ez több mint 100 000 fős csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest.
A Bank360.hu éppen ezért azok számára, akiknek veszélybe került a megélhetése, összegyűjtött több olyan pénzügyi eszközt és lehetőséget, ami segíthet a hiteltörlesztés folyamatossá tételében, hogy elkerüljük a törlesztőrészlet nemfizetése okozta problémákat, mint a késedelmi kamat vagy a KHR negatív adóslistáján történő szereplés.
Hitelmoratórium
Az idei év végéig a hiteltörlesztő háztartások védve vannak, az igazán sérülékenynek tartott társadalmi csoportok pedig 2021. júniusáig, hiszen a lakossági és vállalati hitelek törlesztése szüneteltethető. A bankok kidolgozták annak a lehetőségét is, hogy aki tavasz óta visszalépett a törlesztésbe, de ismét pénzügyi problémákkal találta szembe magát, akár többször is visszatérjen a moratóriumhoz, ha nem bírná fizetni a törlesztőrészletet.
A meg nem fizetett törlesztőrészleteket később egyenlő részletekben kell visszafizetniük az ügyfeleknek úgy, hogy a havi teher nem lehet magasabb, mint az eredetileg megállapított törlesztőrészlet. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy így a futamidő kitolódik. A Bank360.hu moratórium kalkulátora alapján ha például a 6,6 százalékos fix kamatozású jelzáloghitelünkből már csak 5 millió forint tőketartozás van hátra, amelyet a moratórium nélkül 9 év alatt kellene visszafizetni, a hitel lejáratának dátuma a moratórium hatására nem 2029 szeptembere, hanem 2030 júliusa lesz.
A bank is segíthet
Ha már látjuk, hogy problémánk lesz hitelünk törlesztésével, mindenképpen érdemes előre jelezni ezt a bankunknak, ugyanis a pénzintézet is segíthet egy ilyen helyzetben. Több bank is jelezte a Bank360.hu-nak, hogy készek proaktívan segíteni azokat, akik a moratóriummal már nem élhetnek, de fizetési nehézségeik akadnak: például a bankok segíthetnek akár a törlesztés átütemezésében, ami alacsonyabb törlesztőrészletet jelent, de hosszabb futamidőt. Szüneteltethető a törlesztés is időszakosan, ami a moratóriumhoz hasonlóan a futamidő kitolásával jár. Mindenképpen keressük meg a bankot a lehetőségekkel kapcsolatban.
Előtörlesztés
Ha a család rendelkezik több hónapra elegendő vésztartalékkal és ezen felül van olyan felesleges pénze, amit fel tud használni, érdemes a meglévő kölcsönöket előtörleszteni vagy akár a teljes szerződést lezárni egy végtörlesztéssel és elbúcsúzni a hiteltől a fennálló tartozás teljes visszafizetésével.
Attól függően, hogy milyen kölcsönt fizetünk vissza, az előtörlesztésnek díja van. A bankok az előtörlesztett összeg 1,5 - 2 százalékát számítják fel lakáshiteleknél, személyi hiteleknél pedig 0,5 - 1 százalék a jellemző. Több olyan helyzet is van, amikor az előtörlesztés díjmentes, ezeket érdemes kihasználni. Ilyen például, ha lakástakarékból törlesztjük elő Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelünket. Ugyanennél a hitelfajtánál más forrásból történő előtörlesztés esetén is legfeljebb 1 százalék lehet a díj. Jó, ha tudjuk azt is, hogy 12 havonta 200 000 forintot díjmentesen előtörleszthetünk. A Bank360.hu Lakáshitel Kalkulátorával utánajárthatunk, hogy milyen díjak mellett törleszthetjük elő a bankok kölcsöneit.
Nézzünk egy példát: 10 millió forint tőketartozásunk van még jelzáloghitelünkből, amelyet a hátralévő 10 éves futamidő alatt kell visszafizetnünk a kamatokkal (évi 6,6%) együtt, a törlesztőrészlet 114 057 forint. Ha előtörlesztünk 2 000 000 forintot és a futamidőn nem változtatunk, a törlesztőrészlet 91 246 forintra csökken. Az előtörlesztés díja 1,5 százalékkal számolva 30 000 forint.
Hitelfedezeti biztosítás
A hitelfedezeti biztosítások arra az esetre nyújtanak védelmet, ha valamilyen oknál fogva nem tudnánk fizetni a törlesztőrészletet. Ekkor a biztosító lép be helyettünk és több hónapig fizet, vagy akár a teljes tartozást kifizeti helyettünk, sőt, a Bank360.hu által vizsgált biztosítások között olyan is akad, amely a törlesztőrészlet kétszeresét téríti, így szabadon felhasználható forráshoz is jutunk a nehéz időkben. Hitelfedezeti biztosítás akár meglévő hitel mellé is igényelhető. Nem csak lakáshitel, de személyi kölcsön mellé is köthetjük. Ahogy más biztosítási terméknél, úgy itt is több csomag közül választhatunk. Jellemzően az alábbi kockázati események bekövetkezte során téríti a törlesztőrészletet a biztosító:
- munkanélküliség
- keresőképtelenség
- egészségkárosodás
- rokkantság
- tartós betegség
- bármely okú halál
A biztosítás díjazása általban a rendszeres havi törlesztőrészlet valahány százaléka. A Bank360.hu által vizsgált biztosítási csomagok esetében 4,9 - 8,9 százalék a díj attól függően, hogy milyen csomagot választunk, ezért cserébe például akár 8 hónapra is átvállalhatja a bank a törlesztést munkanélküliség esetén.
Jövedelempótló biztosítás
Szintén hasznos kiegészítője lehet egy biztosítási portfóliónak a jövedelembiztosítás. Ahogy a neve is sugallja, megkaphatjuk a fizetésünket vagy annak egy részét arra az esetre, ha tartósan munkanélkülivé válunk. Attól függően, hogy milyen csomagot választunk, egy ilyen biztosítás munkanélküliség vagy keresőképtelenség esetén térít akár 6 hónapon keresztül, az összeget pedig szabadon felhasználhatjuk.
Fontos, hogy a fenti két biztosításnál általában számolnunk kell várakozási idővel, azaz, ha megkötjük a biztosítást, de kicsit később már beüt a baj, még nem térít azonnal a biztosító. Ugyanígy nagyon alaposan vizsgáljuk meg a szerződés megkötése előtt azokat a kizárásokat, amelyek miatt elesünk a térítéstől.
Adósságrendezés
Ha van lehetőségünk a meglévő hitelünket egy kedvezőbb kamatozásúra cserélni, érdemes kihasználnunk az olcsósítást. Sokat spórolhatunk például, ha magas kamatú személyi kölcsönt, áruhitelt, hitelkártya-tartozást fizetünk vissza egy kedvezőbb kamatozású szabad felhasználású hitellel. A Bank360.hu Személyi Kölcsön Kalkulátora alapján akár 10 százalékos THM alatt is találhatunk már ilyen kölcsönöket, amelyeket adósságrendezésre is használhatunk.
Családalapítás előtt állóknak a babaváró hitel 10 millió forintja is egy ideális lehetőség a hitelkiváltásra, hiszen egy gyermek megszületésével a hitel kamatmentessé válik, további gyermekek vállalásával pedig vissza nem térítendő támogatássá alakítható a konstrukció. Az igénylés részleteit és feltételeit a Bank360.hu is összegyűjtötte.
Ha a már korábban is említett 10 millió forintos kölcsönünket rendeznénk (kamat 6,6%, futamidő 10 év), a Bank360.hu kalkulátora alapján 3,15 százalékos kamatozású, 5 éves kamatperiódusú hitelre is cserélhetjük, amelynek induló törlesztője már csak 97 458 forint.
Államilag támogatott hitelek: nagyon figyeljünk a határidőkre
CSOK-kal történő bővítés esetén érdemes nagyon figyelni arra, hogy számlával kell igazolnunk az elvégzett munkákat a bank felé. A CSOK feltételeiről ezen az oldalon érdemes tájékozódni. Nem csak építés, bővítés esetén is a szerződésben rögzített határidőre kell befejezni a munkákat. Egyébként is nagyon nehéz a megfelelő szakemberek felkutatása, de koronajárvány idején fokozottan érdemes mérlegelni, hogy időben befejeződik-e az építkezés. Amennyiben ugyanis nem valósul meg a vállalt határidőig az igazolt használatbavétel, vissza kell fizetni a támogatást.