h i r d e t é s

A bíróság megelégelte, hogy hét év és nyolc szakértő után sincs szakértői véleménye a Quaestor-ügyben

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A bíróság megelégelte, hogy hét év és nyolc szakértő után sincs szakértői véleménye a Quaestor-ügyben

2022. január 26. - 17:26

Az egyik nem ért hozzá, a másik maga is károsult, a harmadik vádlott volt egy pénzügyi bűnügyben – mikor lesz már érvényes szakértői vélemény?

A kép illusztráció! - Forrás: Kovács Tamás / MTI

Kezd bohózatba fordulni a Quaestor-ügy, a bíróság most megint kizárt és ezúttal jól meg is bírságolt egy szakértőt. - írja a Telex

A pénzpiaci- és tőkepiaci szakértő (információink szerint egy nyíregyházi nő) határidőn túl hivatkozott szaktudásának hiányára, mire a bíróság kizárta az eljárásból és egymillió forint rendbírsággal sújtotta. Ez már a sokadik (úgy tudjuk, hogy egészen pontosan a nyolcadik) eset, hogy a Quaestor-ügyben egy kirendelt szakértő végül nem ad használható szakvéleményt.

Erről küldött ki közleményt Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A bíróság fajsúlyos pénzügyi és tőkepiaci kérdésekben várna szakértői segítséget, ezeket integrálná a vádiratba, hiszen nem várható el egy ügyésztől, vagy egy bírótól, hogy részleteiben is értsen a tőkepiacokhoz. De az igazságügyi szakértőkről sorra kiderül, hogy nem járhattak volna el.

Az ügyben a bíróság eddig nyolc pénzpiaci- és tőkepiaci szakértőt rendelt ki a szakkérdések megválaszolására.

Mint a főügyész írja

  • volt olyan szakértő, aki a kirendelés után 4 évvel később jelentett be elfogultságot;
  • volt olyan szakértő a tárgyaláson, aki alapvető kérdésekre sem tudott adekvát választ adni,
  • volt olyan szakértő, amely elfogultságra, leterheltségre és kompetencia hiányára egyaránt hivatkozva kérte kizárását.

A Telex úgy hallotta, hogy a további esetek között olyan is akadt, amelyben a szakértőről kiderült, hogy a Postabank-ügyben volt vádlott, vagy éppen a Quaestor-ügy károsultja volt.

2015 óta a nyolcadik olyan naptári évbe léptünk, amióta vizsgálják a hatóságok a Quaestor-ügyet, de még mindig nincs a vádat megalapozó szakértői vélemény.

Mint a közlemény írja, "az utolsó szakértőnek két kérdéskörre kellett volna nyilatkoznia, amelyekre két határidőt állapított meg a bíróság, ezeket a szakértő kérésére meg is hosszabbította. A szakértő a véleményeket nem készítette el, hanem – az egyik határidő lejártát követően – írásban a kirendelés alóli felmentését kérte, arra hivatkozva, hogy a szakvélemény elkészítéséhez szükséges mélységű tőkepiaci ismeretekkel nem rendelkezik."

A Telex úgy hallotta, hogy korábban a bíróság ötlete az volt, hogy egy egyesített szakértői véleményt kér, pénz- és tőkepiaci, könyvszakértői, informatikai és hasonló elemekkel. De aztán ebből is ki kellett zárni egy szakértőt, csak ez azért okozott külön gondot, mert a négy különböző szakértő véleménye egy olyan összegyúrt szakvélemény volt, amelyből nem lehetett, min egy puzzle-darabkát, kivenni egyetlen elemet,

Ekkor érkezett az említett nyíregyházi szakértőnő, akit kirendelt a bíróság, de kiderült, hogy ő és a családja sértettje az ügynek. Volt egy kör, amelyben a szakértő azt válaszolta, hogy nem elfogult, mert a kára megtérült. Még zajlott az az eljárás, amely megállapította volna, hogy alkalmas-e a feladatra, amikor a szakértő váratlanul maga jelezte, hogy nem ért hozzá.

Valami olyasmit közölt, hogy "ebben a szakértői szegmensben az ő felszínes tudása nem lehet meghatározó."

Mindez azért volt különösen furcsa, mert a Quaestor-ügy jelenlegi btk-s szakaszában így nyilatkozott a szakértő, de korábban a polgári perben első fokon ugyanez a szakértő véleményezte a folyamatokat.

A Fővárosi Törvényszék mindenesetre felmentette a szakértőt a kirendelés alól, valamint – a fellebbezési jog miatt egyelőre nem véglegesen – egymillió forint összegű rendbírságot szabott ki vele szemben. A bíróság megállapította, hogy a kirendelt szakértő – a szakértői törvényben meghatározott 5 nap helyett – csak hónapokkal később tájékoztatta arról, hogy a szükséges szakmai ismeretekkel és gyakorlattal nem rendelkezik.

A szakértő – akinek a kirendelés szerinti kérdések a nyilvántartás szerinti kompetenciájába tartoznak – magatartása a büntetőeljárás további elhúzódásához vezetett, ami miatt a szakértővel szemben kiszabható legmagasabb összegű pénzbírság alkalmazása volt indokolt.”

- jelezte az ügyészség.

Az eljárás mielőbbi befejezése érdekében a bíróság megfeszített ütemben tárgyal és az ügyészség is minden eljárási eszközt igénybe vesz, amely rendelkezésére áll, azonban az ismertetett okok az időszerűség ellen hatnak.

A portál elérte dr. Papp Gábort, Tarsoly Csaba Quaestor-vezető védőügyvédjét, aki annyit elárult, hogy

a vádlottak lassan nyolcadik éve állnak büntetőeljárás alatt, úgy, hogy még mindig nincsen szakértői vélemény, ez komoly hátrányt jelent a vádlottaknak.

Mint az Index egykori cikkéből kiderül, a főügyész éppen hat éve, 2016 elején, egy sajtótájékoztatóján még világszínvonalú minőségű és nagyon gyors nyomozásról beszélt.

A magyar kriminalisztika történetének talán legnagyobb ügye ért most vádemelési szakaszba

– mondta akkor Dr. Ibolya Tibor fővárosi főügyész. (Telex)