h i r d e t é s

A cigányságról rajzoltak gyerekek

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

A cigányságról rajzoltak gyerekek

2015. december 04. - 10:01
0 komment

 
Megnyílt a városi rajzpályázatra beérkezett alkotásokat bemutató kiállítás a Tóth László Általános Iskolában. A kiírás szerint a cigányság eredetmondáját kellett ábrázolni vagy bármely cigány költő, író művét ábrázolni.
 
 
10 iskolából több, mint 140 rajz érkezett a pályázatra, amely meglepte a szervezőket. Arra számítottak, hogy egy cigány témájú pályázat csak mérsékelten mozgatja meg a gyerekeket és felkészítőiket, így a beérkezett anyagok száma felülmúlta a várakozásokat.  Sokan választották a Nap és a Hold című mesét, amely a cigányok és a magyarok együttéléséről szól, de voltak, akik ettől eltérő, de a pályázathoz szorosan kapcsolódó témát vittek papírra. Olyan sok jó rajz érkezett be, hogy különdíjakat is ki kellett találni, illetve úgy döntöttek az iskolában, hogy minden pályázó kapjon egy kis ajándékot, így üres kézzel senki nem ment haza. Ceruza, filctoll, szaloncukor jutott mindenkinek. A kiállítást dr. Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester nyitotta meg, aki elmondta: már kezdő pedagógusként is megtapasztalta, hogy egy-egy ilyen városi verseny mennyire alkalmas valódi tehetségek felismerésére, így biztosította a szervezőket arról, hogy jövőre az önkormányzat is a támogatók között lesz majd.

 

h i r d e t é s