h i r d e t é s

A férfiak kiadásai több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A férfiak kiadásai több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt

2021. július 21. - 11:11

 

A férfiak kiadásai 16 százalékkal több éghajlatkárosító kibocsátással járnak együtt, mint a nőké, annak ellenére, hogy a két nem csaknem ugyanannyit költ - derült ki egy svéd tanulmányból.

Forrás: ELTE Jurátus

 A szakemberek szerint a klímakárosító emisszió tekintetében eddig csupán kevés tanulmány foglalkozott a nemek közötti különbségekkel, noha ezeket számításba kellene venni az éghajlatváltozás elleni harcban - olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.
    A kutatók Svédországban élő egyedülálló férfiak és nők kiadásait vetették össze. Megállapították, hogy mindkét nemnél az ennivaló és a nyaralás teszi ki az összkibocsátás több mint felét. Ezen belül is a nyaralás számlájára írható az emisszió nagyjából egyharmada a férfiaknál és a nőknél egyaránt.
    A szakemberek szerint a hús- és tejtermékek lecserélése növény alapú ételekre, valamint a repülős és autós helyett a vonatos nyaralásokra való átállás 40 százalékkal csökkenti az emberek éghajlatkárosító kibocsátását.
    "Úgy gondoljuk, hogy fontos számításba venni a férfiak és a nők közötti különbségeket az irányelvek meghatározásakor" - mondta Annika Carlsson Kanyama, a svédországi Ecoloop kutatóvállalat munkatársa, aki a tanulmány vezetője volt.
    Hozzátette: "a férfiak és a nők kiadásai nagyon sablonosak: utóbbiak többet költenek lakásdekorációra, egészségre és ruhákra, míg a férfiak többet költenek autóüzemanyagra, étteremre, alkoholra és dohánytermékekre".
    A Journal for Industrial Ecology című folyóiratban publikált tanulmány nem vette számításba a munkához használt autókba, például taxikba töltött üzemanyagot.
    Korábbi kutatások azt mutatták, hogy az egyautós családokban a férfiak jóval gyakrabban használják munkába járáshoz az autót, míg a nők nagyobb valószínűséggel tömegközlekednek.
    A kutatók szerint a személyes kibocsátás csökkentését szolgáló étrend- és nyaralásbeli változtatások nem járnak együtt többletkiadásokkal, például nem kell elektromos autót vásárolni. "Ezek természetesen jelentős változtatások, de az embernek legalább nem kell új munkát találnia, vagy kölcsönt felvennie a bankban. Tehát ezek itt és most megvalósítható dolgok. Ugyanannyi pénzből gazdálkodik az ember, csak más dolgokat vásárol belőle" - magyarázta Kanyama.
    Egy 2017-es tanulmány szerint egyéni szinten azzal járulhatnak hozzá az emberek a legjobban az éghajlatváltozás elleni harchoz, nem használnak autót és kerülik a repülést.
    A mostani tanulmányban felhasznált adatok ugyan 2012-ből származnak - ezek az utolsó legfrissebb elérhető adatok -, Kanyama szerint azonban nem valószínű, hogy mostanra annyira megváltoztak volna a mutatók, hogy az befolyásolná az elemzésük konklúzióját. (MTI)


 

Kommentek

h i r d e t é s

h i r d e t é s