h i r d e t é s

A Fidesz-képviselő vezette agrárkamarának is elege van már a bolti árstopból

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz-képviselő vezette agrárkamarának is elege van már a bolti árstopból

2023. január 18. - 12:30

"A magyar piaci pozíciók megmaradását az árstop mihamarabbi kivezetése is segítheti."

Célszerű lenne az árstop mihamarabbi kivezetése

– így zárul a Nemzeti Agrárkamara (NAK) honlapján szerdán megjelent közlemény. A szervezet enyhén szólva sem mondható kormánykritikus csoportnak: a NAK elnöke az a Győrffy Balázs, aki egyben a Fidesz parlamenti képviselője is 2010 óta, és alelnöke az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának.

A kamara szerint aggasztó azt látni, hogy a bolthálózatok polcain ismét egyre több a külföldi élelmiszer. „Sajnálatos tendencia, hogy a kereskedelmi szereplők – az ársapka okozta veszteségek kompenzálására hivatkozva – azokban a szegmensekben is jelentősen növelték az import termékek behozatalát, ahol az elmúlt években komoly piaci pozíciót szereztek a magyar előállítók” – írják a közleményben, és fel is sorolnak néhány ilyen termékcsoportot, mint pl. tejtermékek vagy a húsáruk.

A magyar élelmiszerárak a szervezet szerint az elmúlt években jóval az európai átlag alatt voltak, nem követték a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-előállítás költségeinek drasztikus emelkedését. A kamara a háborúval és „az Európai Unió gazdaságát jelentősen meggyengítő szankciós politikával” magyarázza, hogy az előállítási árak után a fogyasztói árak is ugrásszerűen megnőttek.

Most viszont az európai mezőgazdasági és élelmiszeripari tendenciák alapján az áremelkedés lassulása várható, mondja a kamara. Szerintük ezért kellene megszüntetni az árstopokat „annak érdekében, hogy a magyar termékek pozíciója ne romoljon, valamint az elmúlt évek során a magyar kereskedők és előállítók közt kialakult bizalmi kapcsolatok fennmaradjanak”.

A Fideszhez szintén közelállónak számító kereskedelmi és iparkamarai elnök, Parragh László már a múlt héten előrukkolt azzal, hogy lassan itt lenne az ideje kivezetni az árstopokat. Nagy vihart kavart decemberi parlamenti bizottsági ülésen elmondott beszédében Matolcsy György MNB-elnök is kárhoztatta az árstopokat, mondván: „az ársapkák 3-4 százalékos inflációs többletet okoznak, azonnal ki kell vezetni ezeket”. (Telex)