h i r d e t é s

A Fidesz kommunikációja mostanra végleg egybites lett

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A Fidesz kommunikációja mostanra végleg egybites lett

2018. január 30. - 06:38

Demeter Márta kérdezte a minisztériumokat az azeri pénzek miatt.

Demeter Márta - MTI/Fotó: Balogh Zoltán

Demeter Márta, LMP-s képviselő küldött hivatalos kérdést hat különböző minisztériumnak az azeri pénzekkel, azeri korrupciós botrány miatt. - írja az Index

A kérdés úgy hangzott:

Ön, illetve az Ön által vezetett minisztérium államtitkárai és helyettes államtitkárai milyen kapcsolatban állnak azeri kormányzati képviselőkkel, gazdasági és üzleti szereplőkkel?

Ahogy arról beszámoltunk, az OCCRP nemzetközi újságíró szervezet oknyomozásából kiderült, hogy 2012 és 2014 között az azeri kormány 2,9 milliárd eurót utalt európai bankokba, főleg azért, hogy az összegből nyugati politikusokat és újságírókat fizessen le Ilham Alijev elnök emberi jogokat sértő, autoriter rendszere. 

Az is kiderült, hogy a pénzből 7,6 millió dollár egy magyar számlán kötött ki. Ezzel nagyjából párhuzamosan pedig a magyar állami kiadta Ramil Safarovot, az azeri baltás gyilkost, aki Magyarországon, a Zrínyi Miklós egyetem hallgatójaként brutálisan meggyilkolta örmény társát. Safarovot otthon hősként fogadták, azóta is szabad.

Szóval a kérdésre egyetlen minisztérium sem adott értelmes, értékelhető választ, írja a Hvg.hu. Rétvári Bence államtitkár Balog Zoltán (Emmi) nevében, Magyar Levente Szijjártó (Külügyminisztérium) nevében és Dömötör Csaba államtitkár is a következő választ küldték:

Továbbra sem kívánunk egy reménytelen helyzetben lévő politikai párt kétségbeesett lejáratási akciójával foglalkozni.