A Fidesz szerint az ellenzék törvénytelen kampányakciót folytat
Törvénytelen kampányakcióval, tömeges telefonos üzenetküldéssel vádolja az ellenzéket a Fidesz.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi, MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatában azt mondta: több bejelentést is kaptak kedden arról, hogy ismeretlen telefonszámról SMS-eket küldtek ki, melyben a baloldal támogatására buzdítottak. Olyanok is kaptak ilyen üzeneteket, akik a baloldali pártok számára soha semmilyen adatukat nem adták meg, köztük több kormánytag is - tette hozzá.
Kiemelte: az elmúlt napokban számos információ látott napvilágot arról, hogy Bajnai Gordon és az "Amerikában kiképzett titokminisztere" a DatAdat nevű cégen keresztül milyen titkos és tiltott adathalász-tevékenységet folytatott.
Hollik István szerint a kedden kiküldött SMS-ek bizonyítják, hogy a törvénytelen eszközökkel összeállított adatbázis, a "Bajnai-lista" létezik. Bajnai Gordon és cége ezzel az üzenetküldéssel száll be a kampányba, támogatva Márki-Zay Pétert és Gyurcsány Ferencet - mondta a kormánypárt kommunikációs igazgatója.
A politikus szerint a tömeges üzenetküldés kapcsán személyes adatok törvénytelen használata, valamint tiltott kampányfinanszírozás gyanúja is felmerül. Ezért a kormánypártok nevében Hollik István felszólította Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét és Márki-Zay Pétert, az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét, hogy "fejezzék be a törvénytelen kampányakciójukat". (MTI)