A Fidesz szerint Sorosnak kellene kifizetnie a Strasbourgban a magyar államra kirótt perköltséget
"Fizessen Soros, van neki elég pénze" - ezzel kommentálta a Fidesz a jogsértő módon fogvatartott bangladesi migránsok ügyében hozott strasbourgi ítéletet. - írja a hvg.hu.
Mint arról beszámoltunk, a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) március közepén egy nem jogerős ítéletben úgy döntött, hogy a magyar hatóságok jogsértően tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén a röszkei tranzitzónában, későbbi visszaküldésük Szerbiába pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadóhelyen.
Bár Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági tanácsadója néhány nappal később már közölte, hogy a kormány megfellebbezi a döntést, a Fidesz-frakció szóvivője, Halász János most ezt mint újdonsült javaslatot tárta elő.
Halász azt mondta, a Fidesz-frakció arra szólítja fel a kormányt, hogy ne fizesse ki a Magyar Helsinki Bizottságnak a két bangladesi migráns ügyében a strasbourgi bíróságon megítélt pénzt, és nyújtson be fellebbezést a döntés ellen. A kormánynak a bírósági döntés értelmében ugyanis fejenként 18 705 euró (mintegy 5,8 millió forint) kártérítést kell fizetnie a panaszosoknak, a Magyar Helsinki Bizottságnak pedig perköltségként 2,7 millió forintot.
Fizessen Soros, van neki elég pénze
– közölte Halász János az üggyel kapcsolatban annak ellenére, hogy Soros György nem érintett az ügyben, a bangladesiek a magyar államot perelték be a jogaikat sértő eljárás miatt, a Magyar Helsinki Bizottság pedig a bangladesieket képviselte az ügyben. Halász szerint viszont azért nem kéne kifizetni a kártérítést, mert
nem szabad a magyar emberek pénzéből támogatni a "migránsbizniszt".
Szerinte a "migránsbiznisz" itt nem érne véget, mert ha minden ilyen ügyben támadni fogják Magyarországot, akkor 40-50 milliárd forintot is elvehetnek a magyaroktól. Ugyanis körülbelül 15 ezer hasonló ügy van:
10 ezer bevándorló jogosulatlan menekültkérelmét utasították vissza a magyar hatóságok, és több mint 5 ezer illegális bevándorlót vettek őrizetbe
– fejtette ki a szóvivő, aki azt az eshetőséget meg sem említette, hogy talán akkor a jogsértő gyakorlaton kellene akkor változtatni.
A politikus szerint egyébként senki nem tudja, hogy a két bangladesi merre van a világban.