h i r d e t é s

A fideszes képviselő segíteni akart azzal, hogy fotókat posztolt egy holttestről, de nem volt jó ötlet

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A fideszes képviselő segíteni akart azzal, hogy fotókat posztolt egy holttestről, de nem volt jó ötlet

2020. január 19. - 09:41

Turcsány László, a Fidesz salgótarjáni önkormányzati frakciójának vezetője pénteken néhány perccel egy halálos balesetet szenvedő fiatal lány vérző holttestéről tett közzé közeli fotót Facebook-oldalán. 

Turcsány László, a Fidesz salgótarjáni önkormányzati frakciójának vezetője - Forrás: Fenyvesi Gábor Facebook-oldala

Később a képviselő bocsánatot kért, lemondott, majd visszavonta a lemondását – számolt be az érthetetlen esetről az Azonnali.

Pénteken kora este történt a tragikus baleset Salgótarjánban. A huszonéves lányt egy ittas sofőr gázolta el, a lány a helyszínen életét vesztette. A sofőr segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről, de a rendőrök hamar elfogták őt.

Turcsány László ezután a lány vérben ázó holttestéről tett ki fotókat pixelezés és takarás nélkül a Facebookra. A helyiek felháborodását követően törölte posztját. Néhány órával később bocsánatot kért egy újabb bejegyzésben, és bejelentette, hogy visszaadja önkormányzati képviselői mandátumát. Ezután a politikus eltűnt az oldalról, nem volt elérhető a profilja. Szombat reggel lett újra éles, amelyen azonban közvetlenül továbbra sem elérhető a bocsánatkérő poszt.

Szombat reggel újabb posztban azt közölte Turcsány László, hogy a fotók megosztásával segíteni akart, hátha valaki a képek alapján felismeri az áldozatot. Közölte azt is, hogy úgy döntött, mégsem mond le a képviselőségről. Ezt a közleményét szintén rövid időn belül törölte.


Forrás: azonnali.hu

Turcsány László ezután azt nyilatkozta az Indexnek, hogy hétfőn döntenek a mandátuma sorsáról, de a frakcióvezetőségről biztosan lemond. A portálnak a fényképek posztolását azzal magyarázta, hogy másodikként ért a baleset helyszínére, sokkos állapotba került.

Azért fotóztam és tettem ki a képet, hátha valaki felismeri az áldozatot. Amint kiértek a mentők és a rendőrök, a fényképet leszedtem. Belátom, hogy hiba volt kitenni, mert ez sokak jó ízlését sérthette

– mondta Turcsány László.

Amennyiben valóban lemond képviselői mandátumáról, akkor időközi választást kell tartani Salgótarjánban, mivel a fideszes politikus egyéni választókörzetét megnyerve került be a közgyűlésbe. (168ora.hu)