A gazdasági világválság óta nem estek annyit a tőzsdék, mint ezen a héten
Pénteken tovább folytatódott a tőzsdeindexek zuhanása a koronavírus miatt.
A befektetők a kereslet visszaesésétől tartanak, aminek következtében a világ részvénypiacai a legrosszabb hetüket zárták a 2008-as gazdasági válság óta. Az amerikai nemzetgazdasági tanács elnöke szerint a reakció indokolatlanul súlyos:
„Elismerem, hogy a szituáció változhat. Romolhat a helyzet, tisztában vagyok a kockázatokkal. De a számok, a tények alapján most úgy látom, hogy a piac túl messzire ment. Láttam már ilyet korábban is, és ezt nagyon gyorsan vissza lehet fordítani" - mondta Larry Kudlow.
Az amerikai Dow Jones index újabb két százalékot esett, miután csütörtökön történetének legnagyobb zuhanását produkálta. Az európai vezető indexek néhány nap alatt 10 százalékos mínuszt szedtek össze. A BUX index szintén folyamatos zuhanásban van.
Jó hír viszont a befektetőknek, hogy a Federal Reserve bejelentette: kész beavatkozni a gazdaság védelme érdekében. (Euronews)