h i r d e t é s

A gyerekek 80 százaléka számára nincs hely a bölcsődékben

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

A gyerekek 80 százaléka számára nincs hely a bölcsődékben

2019. június 14. - 10:02

A három év alatti gyerekek nyolcvan százaléka számára nincs hely a bölcsődékben, Sopronban például közelharc van a helyekért - írja a napi.hu

Forrás: MTI Fotó: Balázs Attila

A soproni helyzet azonban nem egyedi, az Eurostat adatai szerint ugyanis 88 ezren azért nem dolgoznak Magyarországon, mert nincs bölcsődei ellátás.

A Visszhang cikke példákat is bemutat a 24.hu szerint: az egyik családban például megélhetési válságot okoz, ha a gyermek nem jut bölcsődei helyhez. Egy soproni édesanya arról számol be, hogy ha nem sikerül bejutniuk valahogy az állami intézménybe, akkor havi 50 ezer forint marad a fizetéséből, miután kifizeti a 70 ezer forintos magánbölcsődét.

Volt, aki arról számolt be, csörgött a telefonja, nem tudta felvenni, később visszatelefonált, akkor derült ki, hogy azért keresték, mert várólistáról bejutott a gyermeke a bölcsibe. Ám mivel nem érték el azonnal, fel is vettek valaki mást a helyére. Ennek a versenynek az az oka, hogy mind több család költözik a városba ausztriai, nyugat-magyarországi munkahely reményében.

Az önkormányzat, a városi infrastruktúra azonban nem tud lépést tartani a lakosságszám növekedésével: a helyiek szerint 120 ezren vannak már a városban, miközben a hivatalos adatok 60 ezerről szólnak. Sopronban 347 bölcsődei férőhely van, ám akadt, aki úgy tudta, 150-nél is többen vannak előtte a várólistán.

A Visszhang felhívja rá a figyelmet, hogy a soproni helyzet súlyos, ám nem egyedi, hiszen az ország 3200 települése közül mindössze 629-ben van egyáltalán bölcsődei férőhely. Ennek következménye pedig az, hogy az Eurostat adatai szerint 88 ezer ember a bölcsődei ellátás hiánya miatt nem dolgozik Magyarországon.

A kormánytisztviselők által hangoztatottak szerint a magyar kabinet célja, hogy 2022-re 70 ezer bölcsődei férőhellyel legyen több az országban. A 2020-as költségvetési törvényjavaslatban - az MTI tudósítása szerint - a hazai böldcsődefejlesztési programra 5 milliárd forintot fordítana a kormány, a nem állami fenntartású bölcsődék fejlesztésére pedig 1,5 milliárd forintos támogatást irányzott elő a kabinet.

napi.hu