A gyermekkori prevencióra fókuszál a márciusi Semmelweis Egészség Nap
Az onkológiai betegségekkel, a leggyakoribb mozgásszervi elváltozásokkal, a cukorbetegséggel, valamint az egyre több gyermeket érintő elhízással kapcsolatban is készül interaktív bemutatókkal, állapotfelmérésekkel és előadásokkal a Semmelweis Egyetem I-es és II-es számú Gyermekgyógyászati Klinikája.
A Semmelweis Egészség Napok programsorozat márciusi rendezvénye kiemelt hangsúlyt fektet az egészséges táplálkozásra: a résztvevők egyebek mellett Bernáth József sztárséf főzőbemutatóján kaphatnak gyakorlati tippeket egészséges és ízletes fogások elkészítéséhez.
A leggyakoribb mozgásszervi betegségek jelentős része gyermek-, illetve serdülőkorban alakul ki, és időben megkezdett kezelés nélkül igen komoly problémákhoz vezethetnek. Épp úgy, ahogy a súlyos szövődményekkel járó, a magyar lakosság több mint 30 százalékát érintő túlsúly, ami szintén visszavezethető a gyermekkori egészségtelen életmódra. A Semmelweis Egészség Nap következő állomásán az I-es és a II-es számú Gyermekgyógyászati Klinika arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a felnőttkori betegségek ellen a korai életévekben léphetünk fel a leghatékonyabban.
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem
Az érdeklődők előadások keretében hallhatnak a gyermekkori onkológiai betegségek jellemző tüneteiről, megtudhatják, miért kell figyelemmel kísérni a nyirokcsomók változását, részletesen tárgyalják a génterápiákban rejlő lehetőségeket, a diabétesz problémáját, a tüneteket és a kezelési lehetőségeket pedig több aspektusból is megvizsgálják a nap során. A rendezvény vendégelőadójaként dr. Zacher Gábor toxikológus a kábítószerhasználat veszélyeire hívja fel a gyermekek és a szülők figyelmét.
Kiscsoportos beszélgetés keretein belül segítséget nyújtanak a biztonságos otthon kialakításához, a gyermekbalesetek megelőzéséhez. A nap folyamán szakemberek adnak tanácsokat a vitaminszedésről, a helyes táplálkozásról, valamint gyógytornász vezetésével konzultációs lehetőséget biztosítanak a csecsemők helyes mozgásfejlődésével kapcsolatban.
Az egyetem két gyermekgyógyászati klinikája állapotfelmérésekkel és bemutatókkal is várja a felnőtteket és a gyermekeket. Önként jelentkezőkön mutatják be a II. számú Gyermekgyógyászati Klinika legmodernebb, 12 csatornás EKG készülékét, de testzsír- és vázizom-tömeg mérésre, alapanyagcsere meghatározásra is sor kerül.
A prevenció és az egészség témáját fókuszba helyező márciusi rendezvényen a látogatók Bernáth József sztárséftől leshetnek el egészséges és ízletes fogásokat.
A programok ingyenesek, de nagy részük regisztrációhoz kötött. Részletes program és jelentkezés a semmelweis.hu/250 oldalon, a Semmelweis Egészség Napok fülre kattintva lehetséges. A betelt programokra a helyszínen, a lemondásoktól függően lehet regisztrálni.
Időpont: 2020. március 7. (szombat) 10:00 – 14:00
Helyszín: II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika (1094 Budapest, Tűzoltó u. 7-9.)
Haszon-Nagy Zsófia / semmelweis.hu